Emma napja van. | 2024.04.19

Nagyszabású megemlékezést tartottak a roma holokauszt napján az auschwitzi haláltáborban

2019-08-02 20:05:00

Nagyszabású megemlékezést tartottak pénteken, a roma holokauszt emléknapján az auschwitzi haláltáborban -  tájékoztatta Körmendi Adrienn krakkói főkonzul az MTI-t 

    A német és lengyel szinti-roma szövetségek szervezte megemlékezésen a legtöbb nagykövetség nagyköveti szinten képviseltette magát.
    Körmendi Adrienn  elmondta, hogy a rendezvényen mások mellett jelen volt Romani Rose, a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnöke, Jesse Jackson, a Rainbow/PUSH amerikai polgárjogi szervezet vezetője, Magyarországról egy mintegy ötvenfős csoport, valamint Teleki László roma politikus,  volt országgyűlési képviselő is, aki - az előző évek hagyományaihoz hűen - beszédet is mondott a megemlékezésen.
    Teleki László az MTI-nek nyilatkozva felidézte: Augusztus 2. a roma holokauszt emléknapja, amit 1972 óta tartanak meg a Cigány Világszövetség határozata alapján arra emlékezve, hogy 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóan több mint háromezer romát és szintit gyilkoltak meg Auschwitz-Birkenau II.e haláltáborban. Hozzátette: mi magyarok a rendszerváltást követően kezdtük meg a megemlékezést a történtekről.
    Teleki László hangsúlyozta, szükség van arra, hogy többen megismerkedjenek a holokauszttal és ezen belül a roma holokauszttal a tanulmányaik folyamán. Mint mondta, roma politikusként fontosnak tartja azt is, hogy sokkal többet kell tenni a romák öntudatának felépülése érdekében. Rávilágított: ahhoz, hogy megszűnjön az előítélet és a rasszizmus humán erőforrásnak kell tekinteni a romákat Európa-szerte.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó