Andrea napja van. | 2024.04.18

Hosszú Katinka történelmi sikere 400 méter vegyesen

2019-07-28 16:05:00

Hosszú Katinka aranyérmet nyert 400 méter vegyesen a kvangdzsui úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

    A háromszoros olimpiai bajnok, a szám világcsúcstartója 4:30.39 peres, a világ idei legjobb idejével diadalmaskodott, a döntő másik magyar versenyzője, Jakabos Zsuzsanna 4:39.15-tel a hetedik lett.
    A 30 éves Hosszú az előfutamból a legjobb idővel került a fináléba - közel két másodperccel jobb teljesítménnyel, mint a második japán Ohasi Jui -, míg a vele egyidős Jakabos nyolcadikként várta a döntőt.
    A rajt után Hosszú pillangón és háton nagy csatában volt Ohasi Juival, kettejük között csupán kilenc század volt a különbség a táv felénél a magyar javára. Mellen Hosszú bő egy testhossz előnyt harcolt ki, amit a gyorson még tovább növelt, így magabiztosan győzött.
    Jakabos a döntő után elmondta: elsősorban annak örül nagyon, hogy hat év után újra döntőbe jutott négyszáz vegyesen.
    "Úgy éreztem, tudtam figyelni magamra és élvezni a helyzetet, pedig általában nem szoktam. Az hittem, hogy picit jobb lesz az idő, de azért nincs bennem hiányérzet. Mentálisan nem tett jót, hogy az első napon pont a kétszáz vegyesen kiestem, de sikerült belőle kikászálódnom, mert a váltóban egyéni csúcsot úsztam" - nyilatkozta Jakabos.
    Hosszú pályafutása során ötödször, sorozatban negyedszer nyerte meg ezt a számot, ezzel duplán is történelmi sikert aratott: ő lett az első női úszó, aki egy számban ötször diadalmaskodott, a sportágban pedig elsőként sorozatban négyszer nem talált legyőzőre 200 és 400 méter vegyesen sem.
    Az immáron kilencszeres világbajnok a magyar úszósport történetének 32. vb-aranyát nyerte, Kvangdzsuban ez volt a negyedik magyar elsőség a medencében: Hosszú két sikere mellett Milák Kristóf és Kapás Boglárka 200 méter pillangón diadalmaskodott, előbbi Michael Phelps 2009-es világcsúcsát megdöntve. A nyíltvízi úszók között Rasovszky Kristóf lett első 5 kilométeren.
    (FOTÓ)

    Eredmények:
    női 400 m vegyes, világbajnok:
    ------------------------------
   HOSSZÚ KATINKA 4:30.39 perc
2. Je Si-ven (Kína) 4:32.07
3. Ohasi Jui (Japán) 4:32.22
...5. JAKABOS ZSUZSANNA 4:39.15