Rudolf napja van. | 2024.04.17

Orbán: a magyar nemzetnek megvannak azok a képességei, amelyekkel független tud maradni (2. rész)

2019-07-27 20:22:00

További fontos kérdésnek nevezte, hogy mi történik a Fidesz és a KDNP tagságával az Európai Néppártban (EPP). Ehhez egyelőre várni kell, hogy az EPP-ben tisztuljon a helyzet, a néppárt eldöntse, milyen jövőt szán magának, és erre az EPP őszi kongresszusán kerülhet sor - vélekedett.

    Rámutatott: a nemzetközi közvélekedés szerint a világban liberális demokráciáknak kell működniük, ezeknek egyfajta liberális internacionalizmust kel megvalósítaniuk, ebből egy liberális birodalomnak kell "kikerekednie", az EU pedig nem más, mint ennek a megtestesülése. Nyilvánvaló, hogy ami Magyarországon történik, az valami más - szögezte le.
    Szerinte ennek megértéséhez fel kell idézni a 2010-ben megörökölt állapotokat. Elmondta: Magyarország terheinek túlnyomó részét akkor az aktív népesség kevesebb mint fele hordozta, 3,6 millió ember dolgozott és 1,8 millió ember fizetett adót, ami "az öngyilkosság hosszú és kényelmetlen formája". Ezzel szemben ma 4,5 millióan dolgoznak és mind fizet adót - fűzte hozzá. A megörökölt problémák közé sorolta a kilátástalan adóssághelyzetet, a kulturális identitás hanyatlását: a nemzethez tartozás tudata eltűnőben volt, a határon túl élő magyar közösségek nem tudnak ellenállni a rájuk nehezedő asszimilációs nyomásnak, a szuverenitás védelmét szolgáló képességek - rendőrség, hadsereg - leépültek.
    Amikor 2010-ben arra kellett felelni, hogy a megörökölt problémák megoldása elképzelhető-e a liberális demokrácia keretein belül, azt válaszolták, hogy ezeken a kereteken belül nincs jó válasz, mást kell létrehozni. Úgy ítélték meg: fenn kell tartani a tőkés piacgazdaság kereteit, a demokratikus jogi és politikai intézményeket, de a társadalmi szerveződés módját meg kell változtatni, vagyis "demokrácia igen, liberalizmus nem".
    "Újragondoltuk, új elvi alapokra helyzetük a közösség és az egyén egymáshoz való viszonyát" - mutatott rá.
    A kormányfő kifejtette: a liberális rendszerben egyének egymással versengő halmaza a társadalom, nincs nemzet, legfeljebb politikai nemzet. Ehhez képest az illiberális vagy nemzeti nézőpont szerint a nemzet történetileg és kulturálisan meghatározott közösség, amelynek tagjait védelmezni kell, fel kell készíteni a világban való közös helytállásra és az az egyéni teljesítmény érdemel elsősorban elismerést, amely a közösség javát is szolgálja - sorolta. Hozzátette: az illiberális vagy nemzeti rendszerben az elismerésre méltó teljesítmény nem magánügy, ilyen például az öngondoskodás, a munka, a saját egzisztencia megteremtése, az adófizetés, a családalapítás, a gyermeknevelés, valamint a nemzeti önreflexióban való részvétel.
    Megállapította: Magyarországon mára létrejött egy illiberális állam és egy valódi államelméleti, politikaelméleti modell, egy sajátos keresztény-demokrata állam.
    "A liberális szabadságfelfogás szerint csak akkor lehetsz szabad, ha megszabadulsz mindentől, ami valahová tartozóvá tesz téged, a határoktól, a múlttól, a nyelvtől, a vallástól és a hagyománytól" - fogalmazott a kormányfő. Ennek antitéziseként az illiberális gondolkodásmód szerint az egyén szabadságra való hivatkozása nem írhatja felül a közösség érdekeit - tette hozzá. Kijelentette: illiberális az, aki védi a határait, védi a nemzeti kultúráját és elutasítja a külső beavatkozást és a birodalomépítési kísérleteket.
    A miniszterelnök szerint a liberálisok azért gyűlölik az illiberálisokat, mert kizárólagosságra épülő, birodalmi gondolkodásmód vezérli őket. "Kis makacsság sem tűrhető meg. Mert ha van kis makacsság, amely bemutatja, hogy másfajta közösségszervezés is létezhet, akkor az egyetemes üdvözülésről mondott tan az hamis. És ha Magyarország, Lengyelország, Ausztria, Olaszország és Csehország mégis ragaszkodnak a saját fölfogásukhoz, ez elviselhetetlen, tűrhetetlen, ezeket gyűlölni kell, mert az egyetemes emberi jóval állnak szemben " - ironizált a kormányfő.
    Orbán Viktor szerint az illiberális politika értelme nem más, mint a keresztény szabadság, a keresztény szabadságért dolgozó politika pedig arra törekszik, hogy megvédjen mindent, amit a liberálisok elhanyagolnak, elfelejtenek és megvetnek. Kijelentette: "az előttünk álló 15 évet azzal fogjuk eltölteni, az lesz a nemzedéki küldetésünk, hogy szembeforduljunk a liberális korszellemmel és a liberális internacionalizmussal, mert Magyarországot csak így tudjuk megerősíteni". Megjegyezte: "a pálya ugyan feléjük lejt, de a mi oldalunkon van az, amit szépnek, szabadnak és igazságosnak lehet mondani, és keresztény szabadságként foglalhatunk össze".
    Úgy vélte: igenis lehetséges, hogy egy tízmilliós ország az EU-ban a liberális korszellem idején kimásszon az adóssághegy alól, helyreállítsa gazdasági szuverenitását, gyorsabban fejlődjék, mint a liberális demokráciák, sikeresen elutasítsa a migrációt, védelem alá helyezze a családot, hogy megvédje a keresztény kultúráját, hogy nemzetegyesítést, és nemzetépítést hirdessen, hogy megteremtse a keresztény szabadság rendjét, mindezt teljes nemzetközi ellenszélben túlélje, sőt sikerre vigye. Mindehhez azonban bátor kiállás és összetartás szükséges, miként Tusványos idei jelmondata, az "Egy a tábor" mondja - zárta előadását a miniszterelnök.
    Az előadást követő fórumon a közönség kérdéseire válaszolva Orbán Viktor "vacak, ócska politikának" nevezte azt a viselkedést, amely Brüsszelben ahelyett, hogy segítené a magyarok boldogulását, abban leli örömét, hogy elgáncsolja a magyar jelölteket az Európai Parlamentben.
    A magyar kormányfő utalt az előző évi magyarországi országgyűlési, majd az idei EP-választások eredményeire és kitért arra, hogy október 13-án önkormányzati választások lesznek Magyarországon. Orbán Viktor azt kérte, merítsenek erőt abból, amit maguk mögött hagytak.