Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kormánybiztos: már igényelhető a falusi csok

2019-07-02 17:15:00

Hétfőtől igényelhető a falusi csok a pénzintézeteknél - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

    Gyopáros Alpár emlékeztetett: a július 1-jével hatályba lépett kistelepülési otthonteremtési támogatás csaknem 2500 magyarországi kistelepülésen elérhető használt lakás vagy ház vásárlásához, korszerűsítéséhez, valamint meglévő lakás vagy ház bővítéséhez, korszerűsítéséhez.
    A vissza nem térítendő támogatás összege három- vagy többgyermekes családok esetén ingatlanvásárlás és korszerűsítéshez maximum 10 millió, meglévő ingatlan felújításához legfeljebb 5 millió forint - tette hozzá.
    A falusi csok rendszerében a vissza nem térítendő támogatáson felül állami kamattámogatású hitelt is felvehetnek a családok. Vásárlás és korszerűsítés, illetve bővítés esetében két gyermeknél 10 millió forintot, három vagy több gyermeknél 15 millió forintot igényelhetnek, meglévő ingatlan korszerűsítésére, bővítésére pedig az összegek fele, vagyis 5 millió, illetve 7,5 millió forint vehető fel. 
    Kiemelte: a kormány azokat a településeket jelölte ki, ahol az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a népesség, illetve amelyek a leghátrányosabb helyzetű térségben találhatók, de a 2486 településen felül a falusi csok elérhető lesz minden tanyán, ahol van lakóingatlan.
    Gyopáros Alpár megjegyezte: a falusi csok - akárcsak az általános csok - felvételéhez nem szükséges önerő. 
    Kitért arra is: aki korábban igénybe vett már valamilyen lakhatási támogatást, az is felveheti a falusi csokot. Példaként említette, hogy aki korábban csokból vásárolt ingatlant, és most egy kistelepülésen szeretne megtelepedni, annak a korábbi támogatást vissza kell fizetnie és ezután veheti igénybe az új, magasabb támogatási összeget. Aki pedig szocpol támogatást kapott korábban, az a két támogatás közti különbözet felvételére jogosult.
    Hozzátette: az általános csokhoz képest újdonság, hogy egy július 11-től hatályba lépő szabályozás értelmében a falusi csokból vásárolt ingatlanba bejelenthető az igénylő többségi tulajdonában álló gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozás.