Csongor napja van. | 2024.04.16

Pontszerző helyen végzett a Herczig, Ferencz kettős

2019-06-30 19:01:00

Az első nap után két helyet javítva a pontszerző nyolcadik helyen végzett a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős a rali Európa-bajnokság negyedik futamán Lengyelországban. 

    A menedzsment vasárnapi közleménye szerint a Mol Racing Team párosa a szombati napon peches volt, így hat gyorsasági szakasz után csak tizedik helyen állt. Ez azt jelentette, hogy vasárnap a fordított rajtsorrend miatt Herczigék az első pozícióból startoltak, így ők takarították az utat, ami a murvás versenyeken mindig hátrányt jelent. 
    "Annak ellenére, hogy takarítottunk, az időeredményeink nem voltak rosszak, jó érzéssel szálltam ki a nap végén az autóból, csak azt bánom, hogy a hatodik helyet nem sikerült megszereznünk, mert bár sokat ledolgoztunk a hátrányunkból, négy-öt másodperc még megmaradt" - mondta Herczig Norbert, aki tavaly ezen a pályán tizedik lett.
    A Volkswagen Polo GTI R5-el versenyző pilóta legközelebb az Eb következő futamán Olaszországban áll rajthoz július 19-21. között. Herczigék az idei első, Azori-szigeteken rendezett versenyt műszaki hiba miatt nem tudták befejezni, majd a Kanári-szigeteken negyedikek lettek, Lettországban pedig a 14. pozícióban végeztek.