Auguszta napja van. | 2024.03.29

Elemző: Gyurcsány célja, hogy átvegye a kezdeményezést az MSZP-től

2019-06-27 16:27:00

A Demokratikus Koalíció elnökének, Gyurcsány Ferencnek az a célja, hogy teljesen átvegye a kezdeményezést az MSZP-től - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

    Az elemző azt mondta, azzal, hogy Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd politikusa megnyerte az ellenzék főpolgármester-jelölti előválasztását, a szocialista párt rövid időre a "víz felett" tud maradni.
    Deák Dániel úgy fogalmazott: most Gyurcsány Ferencnek az a terve, hogy "az MSZP-t teljesen ellehetetlenítse, tönkretegye, szünetel". A kérdés az, hogy az MSZP meddig tudja tartani ezt az állapotot" - tette hozzá.
    Véleménye szerint mindez azt is jelenti, Gyurcsány Ferencnek az az érdeke, hogy Karácsony Gergely veszítsen Budapesten, hiszen ellenkező esetben az MSZP stabilizálhatná saját helyzetét.