Emma napja van. | 2024.04.19

Nagyszabású tanulmány mutatta ki a HPV elleni oltás hatékonyságát

2019-06-27 13:10:00

Brit és kanadai tudósok minden idők legátfogóbb tanulmányában mutatták ki, hogy a méhnyakrák szinte valamennyi típusát előidéző vírus ellen 10 éve megjelent oltóanyag nagyon hatékony az ilyen fertőzések megelőzésében.

    A The Lancet című brit orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók a fejlett országokban 60 millió emberre kiterjedő 65 korábbi tanulmány eredményeit elemezték és meggyőző bizonyítékokat találtak arra, hogy az oltás "jól működik a méhnyakrák megelőzésében", és egy évtizeden belül jelentősen csökkenteni fogja az ilyen betegségeket.
    A kutatók összevetették az oltás megjelenése előtti és a fejlett országokban az oltási programok elindítása után nyolc évvel kimutatott adatokat a méhnyakrákot, a nemi szervi szemölcsök megjelenését és a rákot megelőző állapotban lévő sejtnövekedést illetően.
    Azt találták, hogy a HPV 16-os és 18-as típusának előfordulása a lányok 15-19 éves korosztályában 83 százalékkal csökkent, a 20-24 éves korosztályban 66 százalékkal.
    A nemi szervi szemölcsök előfordulása ugyanezen korosztályokban 67, valamint 54 százalékkal csökkent.
    A rákot megelőző állapotban lévő sejtnövekedés eseteinek száma 51 százalékkal csökkent a 15-19 és 31 százalékkal a 20-24 évesek esetében - olvasható a The Lancet honlapján.
    A kutatók azt is kimutatták, hogy azokra is előnyös hatással van az vakcina, akiket nem oltottak be. A 15-19 éves fiúk esetében is mintegy 50 százalékkal csökkent a nemi szervi szemölcsök megjelenése, és a 30 fölötti nőknél is jelentős arányban.
    A csökkenés azokban az országokban volt jelentősebb, ahol szélesebb korcsoportokat oltottak be, valamint ahol többen kapták meg az oltást.
    "Látjuk a csökkenést a HPV-törzsek és a méhnyak megbetegedéseinek megjelenésében, így minden jel arra utal, hogy a méhnyakrák előfordulása is csökkeni fog" - idézte David Meshert, az angol közegészségügyi intézet vezető kutatóját a BBC News.
    Marc Brisson, a kanadai Laval Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy tíz éven belül látni fogjuk a csökkenést a 20-30 éves nők korosztályában. Lehetségesnek nevezte a méhnyakrák megszüntetését - ami azt jelenti, hogy százezer emberre kevesebb mint négy eset jut -, ha jelentősen nő a beoltottak köre és az fenntartható marad.
    A HPV rendkívül elterjedt kórokozó, amely rendellenes sejtosztódást, sejtburjánzást okozhat a szervezet laphámfelületein, a kézen-lábon, a hangszalagon, a szájüregben és a nemi szerveken.
    Az Egészségügyi Világszervezet által februárban közzétett adatok szerint mintegy 570 ezer új méhnyakrákos esetet diagnosztizáltak 2018-ban világszerte, ez a negyedik leggyakrabban előforduló daganatos betegség a nőknél. Évente több mint 310 ezer nő hal bele, többségük a szegényebb országokban, ahol az immunizálási program még alig létezik.
    Magyarországon két oltóanyagot alkalmaznak, amelyeket a HPV néhány típusa ellen fejlesztettek ki, ezek védelmet nyújtanak a humán papillomavírus összesen kilenc típusával első alkalommal történő fertőzés ellen. Az oltások a vírussal már fertőzöttek számára nem nyújtanak semmilyen védelmet.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó