Emma napja van. | 2024.04.19

Illés Boglárka: a kormány számára kiemelten fontos a tehetséggondozás

2019-06-25 16:50:00

A kormány számára a tehetséggondozás - a tehetségek megtalálásától kezdve a folyamatos segítésen keresztül - kiemelten fontos ügy - fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára kedden Kapolcson.

    A Kapolcska Összművészeti Táborban tartott sajtótájékoztatón Illés Boglárka kiemelte: nemzetstratégiai célkitűzés, hogy segítsék a fiatalokat abban, hogy megtalálják azokat a területeket, melyekben tehetségesek. Az államtitkár tájékoztatása szerint a Nemzeti Tehetség Programban az idén 3,3 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.
    Illés Boglárka bejelentette, hogy a Nemzeti Tehetség Program idei pályázati felhívásai már elérhetők, melyek közt a kapolcsihoz hasonló táborok támogatására is lehet pályázatot benyújtani. Hozzátette: fontosnak tartja, hogy minél fiatalabb korban minél több hangszerrel, minél több művészeti tevékenységgel találkozhassanak a fiatalok, hogy a tehetséggondozó szakemberek segítségével megtalálják azokat a területeket, ahol kibontakozhatnak.
    A Kapolcska Összművészeti Tábort, melyben 150 fiatal tizennégy különböző területen próbálhatja ki magát, húszmillió forinttal támogatja a kormány - közölte a helyettes államtitkár. 
    Márvány Péter, Kapolcs független polgármestere elmondta: a 150 gyermek közt 20 kapolcsi fiatal is részt vesz a programokon.
    Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója arról számolt be, hogy a rendezvényre öt segítővel és hét olyan fiatallal érkeztek, akik az őket ért traumák után kapcsolódhatnak ki az egyhetes táborban.
    Márta István, a Kapolcska Program igazgatója hangsúlyozta: az alig több mint háromszáz fős faluban 150 fiatallal és 30-40 pedagógussal rendezik meg az összművészeti tábort. Az egyhetes táborban többek között vonós/ének, cselló, ütőszene, zenei improvizáció, fúvószene, színházi és dráma, néptánc/népiének, kézműves, művészet és tudomány szekciókban próbálhatják ki magukat a diákok. 
    A táborba Kárpátaljáról a Péterfalvi Művészeti Iskolából érkezett egy tizenkét fős csoport, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány szervezésében pedig szintén tizenkét fiatal török néptáncos is egy hetet tölt Kapolcson. Rajtuk kívül bemutatkozik a Bethesda Gyermekkórház, a Pannon Ifjúsági Népfőiskola, valamint a rendőrség is szervez bűn- és balesetmegelőzési programokat a táborban.
    A Kapolcska tábor a hétvégére családi fesztivállá teljesedik ki. Az egésznapos programok közt péntek este a tábori szekciókat vezető művészek - köztük Szirtes Edina Mókus, a Talamba Ütőegyüttes, Ján Boglárka, Kubinyi Júlia és a Bon-Bon Matiné csapata - rendeznek zenés színpadi együttlétet. Emellett lesznek csillagfényes mesék Csernik Szende székely népmesemondóval, táncház Rigó Marcival és zenekarával, szombat este pedig Érdi Tamás zongoraművész ad gyertyafényes koncertet a kapolcsi katolikus templomban.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó