Tivadar napja van. | 2024.04.20

Kásler: kultúrtörténeti programokkal mutatkozott be a pápának a magyarság Csíksomlyón

2019-06-17 11:39:00

Kultúrtörténeti rendezvényekkel, néprajzi és hagyományőrző előadásokkal mutatkozott be a június elején Csíksomlyóra látogató Ferenc pápának a magyarság Erdélyben - emelte ki Kásler Miklós, az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli adásában.

    "Úgy gondolom, hogy az eredeti célkitűzéseket sikerült megvalósítani, a pápa felé tudtuk közvetíteni azt, amit szerettünk volna, és az ottani emberek is érezték a magyar együvé tartozást" - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere.
    Felidézte, hogy június 2. és 8. között hét magyarországi színházi társulat előadásait láthatta a közönség Erdélyben, a Magyarságkutató Intézet pedig hét városban összesen 144 előadást tartott a magyar történelemről, kultúráról, régészetről és művészettörténetről.
    A zarándokutak mentén négy színpadot állítottak fel, amelyeken helyi előadók, csángók, székelyek és erdélyi magyarok produkcióit láthatták az érdeklődők. A magyar népi kultúrát számos produkció mutatta meg Csíksomlyó 60 kilométeres körzetében a Kaszaj egyesület és a Hagyományok Háza, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum szervezésében - fűzte hozzá.
    A miniszter elmondta, hogy átadtak a pápának egy magyar és olasz nyelvű, képekkel illusztrált bőrkötéses albumot is, amely a magyar boldogok és szentek történetét mutatja be.
    A miniszter a műsorban beszélt a múlt héten megalakult Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémiáról is. Kiemelte, hogy a húsz ország részvételével létrejött nemzetközi tudós testület összefogja az onkológia területén meglévő tudásanyagot, amelyet megosztva jelentős lépés érhető el a megelőzésben és a kezelésben.
    Hozzáfűzte: a budapesti székhelyű akadémia működéséhez a magyar állam 500 millió forinttal járult hozzá.