Gedeon napja van. | 2024.03.28

Múzeumok éjszakája - Az első magyar űrutazásról nyílik kiállítás Szentesen

2019-06-17 09:52:00

Az első magyar űrutazásról és az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan életútjáról nyílik interaktív, ismeretterjesztő kiállítás a szentesi Koszta József Múzeumban szombaton, a Múzeumok éjszakáján - tájékoztatta a közgyűjtemény igazgatója hétfőn az MTI-t.

    Farkas László elmondta, hogy az őszig látható tárlat teljes spektrumában igyekszik körbejárni az 1980-as űrút történetét úgy, hogy tudományos-ismeretterjesztő igényességgel ad betekintést az Interkozmosz program történetébe. A Szovjetunió vezette űrkutatási együttműködés tette lehetővé, hogy a tagországok egy-egy képviselője is eljusson a világűrbe. 
    A magyar űrhajósjelöltek kiválasztása a vadászpilóták közül 1977 tavaszán Kecskeméten, a Repülőorvosi Vizsgáló és Kutatóintézetben (ROVKI) kezdődött. A jelöltek körét négyre szűkítették, akik közül ketten - Farkas Bertalan és Magyari Béla - a Gagarin Űrhajóskiképző Központban végezték a további felkészülést szovjet kollégáikkal együtt 1978 és 1980 között.
    A látogatók élő közelségből ismerhetik meg Bajkonurt, azt a települést, ahonnan Farkas Bertalan űrhajójával lélegzetelállító magasságba repült. A 950 négyzetméter beépített felületű, nagyívű, interaktív tárlaton Farkas Bertalan életútja mellett kézzel is tapinthatóak lesznek a kecskeméti repülőkórház azon műszerei, amelyekkel a magyar űrhajósjelöltek kiképzése folyt.
    Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov 1980. május 26-án - magyar idő szerint - 20 óra 20 perckor indult a világűrbe a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén. Magyarország ezzel az űrutazással a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe. Az űrhajó május 28-án kapcsolódott össze a Szaljut-6 űrállomással, ahol Leonyid Popov és Valerij Rjumin szovjet űrhajósok fogadták őket.
    A tárlat látogatói megismerkedhetnek az űrállomással, megtekinthetik a magyar űrutazó relikviáit, illetve a kiállításban planetárium és VR-szoba kínál izgalmas élményeket.
    Különlegesnek ígérkezik a tárlat szombati megnyitója is, a Múzeumok éjszakáján hallhatja először a közönség Kertész Ákos ütőhangszeres művész erre az alkalomra komponált művét, amelyet a Fire Birds tűzzsonglőreinek előadása kísér.