Emma napja van. | 2024.04.19

Közel 400-an indulnak a budapesti iskolai küzdősport vb-n

2019-06-11 13:25:00

Húsz ország mintegy 400 fiatal versenyzője vesz részt a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) szervezésében Budapesten sorra kerülő iskolai küzdősport világbajnokságon (ISF World Schools Combat Games), amely vasárnaptól jövő péntekig tart.

    Az esemény keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a BOK Csarnokban és a Körcsarnokban négy sportágban - birkózás, cselgáncs, karate, tekvandó - versenyeznek majd a 13-18 éves sportolók.
    Az első vb-t 2017-ben az indiai Agrában rendezték meg, hat ország 227 versenyzőjének részvételével. A mostani, lényegesen magasabb létszám mutatja a vb azóta megnőtt népszerűségét. 
    "Ez az esemény közel áll a szívemhez, különösen fontos a számomra, mert ez volt az első előterjesztés, amit az államtitkárságon én indítottam el útjára, egykori öttusázó társam, Balogh Gábor MDSZ-elnök kérésére" - mondta Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.
    Kiemelte: az MDSZ-szel közösen több sikeres rendezvényen vannak túl, és ezúttal is bízik a hasonlóan remek rendezésben.
    Balogh Gábor emlékeztetett: ez már a harmadik nagy nemzetközi esemény lesz az elnöksége alatt - korábban mezeifutásban és úszásban rendeztek iskolai vb-t -, ám az eddigiek közül a küzdősport a legösszetettebb. Kiemelte: ezzel a vb-vel csatlakoztak a Budapest Európa Sportfővárosa 2019 rendezvénysorozat.
    "Sok fiatal számára ez lesz az első rangos megmérettetés, amely meghatározhatja pályafutásának további alakulását, ezért is fontos, hogy szép élményekkel távozzanak Budapestről" - mondta Balogh Gábor. Hangsúlyozta: a küzdősportok iskolai oktatása Magyarországon a hazafias nevelés miatt is nagyon fontos.
    Az érintett sportágak képviselő kiemelték: fiatal versenyzőik számára későbbi karrierjük szempontjából rendkívüli jelentőséggel bír egy hazai rendezésű vb, amelynek nagykövetei Bácsi Péter világ- és Európa-bajnok, valamint Barka Emese Európa-bajnok birkózók lesznek.
    Bácsi Péter felidézte, hogy 1997-ben indult az első világversenyén, amelyen hamar kiesett ugyan, mégis nagy élmény maradt számára, mert megvalósult egy álma: címeres mezben szerepelhetett.
    A budapesti vb-n 47 magyar induló lesz, a versenyekre a belépés ingyenes.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó