Emma napja van. | 2024.04.19

Az egységes európai égbolt bevezetését sürgette az Eurocontrol és a KLM

2019-06-03 08:59:00

Az egységes európai égbolt koncepció bevezetését sürgette Eamonn Brennan, az Eurocontrol főigazgatója és Pieter Elbers, a KLM vezérigazgatója a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szöuli éves közgyűlésén kedden.

    Pieter Elbers azt hangsúlyozta, hogy a repülőtéri kapacitáshiánynál is nagyobb problémát okoz a légiforgalmi irányítás nem hatékony üzemelése. Példaként említette, hogy autóval Amszterdamból Spanyolországba utazva nincsenek határok, de repülőgépet használva vannak, mivel minden országnak saját légiforgalmi irányító szolgálata van. Ez nem csak késéseket, de a légi útvonalak töredezettségét is jelenti, ami több millió dollár felesleges plusz kerozinköltséget és környezetszennyezést jelent - hangsúlyozta.
    Hozzátette: kizárólag politikai okai vannak annak, hogy még mindig nem vezették be az unió kezdeményezését, amely csökkentené a légiforgalmi irányító szolgálatok számát. Pieter Elbers szerint a szektor fenntarthatósága miatt is be kell vezetni a rendszert.
    Ezt alátámasztva Eamonn Brennan, az európai légi forgalom áramlásszervezéséért is felelős Eurocontrol főigazgatója azt mondta, minden állam meg akarja tartani a saját szolgálatát, és a nemzeti szuverenitásra hivatkozva blokkolja az egységes európai égbolt bevezetését, de az európai légiforgalmi irányítás jövőjének kulcsa a mainál hatékonyabb rendszer.
    Ha nem vezetik be, akkor 11 év múlva nem lesznek képesek kiszolgálni az európai légi forgalmat, a nyári menetrendi időszakban jelentősen megemelkedik majd a késések száma, és éves szinten 160 millió utas nem repülhet majd, mert kapacitáshiány miatt nem indulhat el 1,5 millió járat; 2040-re pedig a mai hétszeresére nő a késő járatok száma.
    Pieter Elbers az európai kapacitáshiánnyal kapcsolatban megjegyezte még, hogy légitársasága hajlandó a gyorsvasutak támogatására bizonyos járatok teljesítése helyett, mert ezzel jelentős terhet tudnának levenni a légitársaságok és a repülőterek válláról, de ehhez fel kell gyorsítani a vasúti beruházásokat.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó