Gedeon napja van. | 2024.03.28

Ferenc pápa: ma is fel kell lépni a romboló ideológiák ellen

2019-06-02 16:15:00

Ferenc pápa szerint - amiként a kommunizmus idején az erdélyi görögkatolikus püspökök tették -, úgy ma is fel kell lépni a romboló ideológiák ellen. 

    A katolikus egyházfő közel százezres tömeg előtt beszélt erről az erdélyi Balázsfalván (Blaj), ahol a vasárnap tartott szentmisén boldoggá avatta a romániai görögkatolikus egyház kommunista börtönökben elhunyt hét püspökét. 
    Kijelentette: ma is olyan ideológiák születnek, amelyek alattomos módon próbálnak érvényre jutni, és megpróbálják elszakítani az embereket a leggazdagabb kulturális és vallási örökségüktől. 
    "A gyarmatosító ideológiák nem tekintik értéknek az embert, az életet, a házasságot és a családot, és a múltbelihez hasonló ateista, romboló javaslatokkal ártanak legfőképpen a fiataloknak és a gyermekeinknek, gyökértelenné téve őket" - jelentette ki. 
    A térség legértékesebb örökségeként említette az 1586-os tordai országgyűlést, amelyen Európában először hirdették meg a vallási és lelkiismereti szabadságot. Az erdélyi országgyűlés határozata büntette a radikalizmus minden formáját. 
    "Arra bátorítalak titeket, hogy vigyétek tovább az evangélium fényét a kortársakhoz. Harcoljatok, akárcsak az újonnan avatott boldogok a megjelenő új ideológiák ellen. (.) Legyetek a szabadság és a könyörületesség megvallói, elérvén, hogy diadalmaskodjék a testvériség és a párbeszéd a megosztottság fölött" - mondta Ferenc pápa. Úgy vélte: a vérbeli testvériség a szenvedés korszakában gyökerezik, amikor a történelem által megosztott keresztények rájöttek, hogy közelebb állnak egymáshoz, és szolidárisabbak egymással. 
    "Kísérjen az úton a Szűzanya oltalma és az új boldogok közvetítése" - fejezte be prédikációját az egyházfő.
    A boldoggá avatási misén Ferenc pápa olyan széken ült, amelyet a máramarosszigeti és szamosújvári börtön faanyagát és rácsait felhasználva készítettek erre az alkalomra. 
    A boldoggá avatott görögkatolikus püspököket a Rómához való hűségük miatt hazaárulás címszóval börtönözte be a kommunista állam. 
    Valeriu Traian Frentiu nagyváradi püspök a máramarosszigeti börtönben halt meg 77 éves korában 1952-ben.
    Vasile Aftenie Bukarest és az Erdélyen kívüli területek püspöke volt; a vacaresti-i börtönben halt meg 51 éves korában 1950-ben. 
    Ioan Sucu a balázsfalvi érsekség apostoli kormányzója 46 éves korában halt meg a máramarosszigeti börtönben 1953-ban. 
    Tit Liviu Chinezu titokban felszentelt püspök 1955-ben halt meg 51 éves korában a máramarosszigeti börtönben.
    Ioan Balan Lugosi püspök túlélte a máramarosszigeti börtönéveket, és 1959-ben, 79 éves korában házi őrizetben halt meg. 
    Alexandru Rusu máramarosi püspök 1963-ban a szamosújvári börtönben halt meg 79 éves korában. 
    Iuliu Hossu kolozsvári-szamosújvári püspök - aki az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlésen felolvasta Erdély és Románia egyesülésének a nyilatkozatát - túlélte a máramarosszigeti börtönéveket, és 1970-ben bukaresti házi őrizetben halt meg. 
    A görögkatolikus egyházat 1948-ban betiltotta a román kommunista állam. Püspökeit bebörtönözte, templomait átadta az ortodox egyháznak. A börtönben elhunyt püspökök többségét jeltelen sírba temették, nyughelyük máig ismeretlen. A görögkatolikus hívek egy része az ortodox egyházhoz, másik része Márton Áron hívására a római katolikus egyházhoz csatlakozott. Az egyház csupán 1989 után alakulhatott újra. Híveinek száma az egyházi nyilvántartás szerint megközelíti a félmilliót. 
    Az erdélyi görögkatolikus egyház a román nemzeti emancipáció bölcsője volt. A balázsfalvi pápai misét azon a téren tartották, ahol 1948-ban az erdélyi románok nagygyűlésein a román nemzet elismerését, egyenjogú törvényhozási képviseletét, valamint Magyarország és Erdélyi uniójának újratárgyalását, majd Erdély közvetlen birodalmi kormányzat alatti különállását követelték. 
    Háromnapos romániai látogatása utolsó eseményeként a pápa vasárnap a balázsfalvi roma közösséghez látogat el, majd a nagyszebeni repülőtérről indul vissza Rómába.