Auguszta napja van. | 2024.03.29

Pápalátogatás - Egész napos műsorfolyammal készül a közmédia

2019-05-31 12:05:00

A Duna TV-n élőben lesz látható Ferenc pápa szentmiséje, amelyet a csíksomlyói hegynyeregben mutat be szombat délelőtt. Emellett egész napos műsorfolyammal: háttérműsorokkal, exkluzív interjúkkal, dokumentumfilmekkel, helyszíni tudósításokkal készül a közmédia a székelyföldi pápalátogatásra.

    Mucsányi János, az MTVA vallási műsorainak főszerkesztője az MTI-nek elmondta: az M1 csatorna helyszínen lévő tudósítói folyamatosan tájékoztatják majd a nézőket. 
    A Duna TV-n szombat délelőtt 9 óra 15 perckor egy 13 perces kisfilmet vetítenek Fiatalok Csíksomlyóra címmel, majd fél tíz után pár perccel kezdődik a Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáról szóló műsorfolyam.
    A szentmise előtt egy hetvenperces háttérműsor lesz látható a zarándokok érkezéséről, a pápalátogatás és a szentmise előkészületeiről, illetve Erdély szentjeiről.
    "E felvezetőben igyekszünk történelmi és társadalmi kontextusba helyezni a csíksomlyói pápalátogatást, illetve magát a csíksomlyói Mária-kegyhelyet és az ortodox és református többség között élő erdélyi római katolikus közösséget" - fogalmazott. 
    Elmondta: a háttérműsor közben várhatóan megérkezik majd Ferenc pápa helikoptere a csíksomlyói nyeregbe, és amennyiben ezt a - közvetítésre egyedül jogosult - román televízió mutatja, akkor a Duna TV is átveszi a képkockákat.
    A szentmise várhatóan 10.45-kor kezdődik, ennek közvetítését szintén a román televíziótól kapja a Duna TV. A szakkommentátor a budapesti stúdióban Török Csaba, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tv-referense, a helyszínen pedig Marton József egyháztörténész lesz. 
    Mucsányi János elmondta: a román szervezők és az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) különböző időpontokat közölt a pápai helikopter érkezésére és a szentmise kezdetére is, így az egyes részek időpontja még változhat. 
    A főszerkesztő hozzátette: a 13 óráig tartó műsorban foglalkoznak majd Ferenc pápa másnapi programjával is. Az egyházfő vasárnap a balázsfalvi Szabadság mezején fog szabadtéri Szent Liturgiát vezetni, melynek keretében boldoggá avat hét vértanú görög katolikus püspököt, akik - a kommunizmus börtöneiben elszenvedett kínzások ellenére - kitartottak hitük mellett, és nem voltak hajlandók áttérni az ortodox vallásra.
    Mucsányi János kitért arra: aki délelőtt lemarad a szentmise élő közvetítéséről, az megnézheti az este fél kilenckor kezdődő 50 perces összefoglalót szintén a Dunán.
    Ezt követően, fél 10-től pedig a Ferenc pápa - Buenos Airestől a Vatikánig című filmet vetíti a csatorna.
    Az M5 szombaton exkluzív interjúkat sugároz Rómából, illetve egész héten láthatók A pápa - a történelem legbefolyásosabb embere című, 6 részes 40 perces dokumentumfilm-sorozat epizódjai. 
    Szombat este fél nyolctól az Ez itt a kérdés extrában a Federico Lombardi, korábbi szentszéki szóvivővel készített beszélgetést láthatják a nézők. Este nyolctól pedig a Böjte Csaba ferences szerzetes és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban nevelkedő harminc fiatal tavaszi vatikáni látogatásáról készült filmet vetítik. 
    Kevéssel 10 előtt pedig ezen a csatornán is látható lesz majd egy összefoglaló Ferenc pápa látogatásáról.
    A Kossuth rádió összesen ötórányi élő adást sugároz majd Csíkszeredából. Előbb a Szombat délelőtt című műsor tíztől délig tartó, majd a Szombat délután fél háromtól fél hatig tartó különkiadása foglalkozik a pápalátogatással.
    A pápai misén elhangzó szentbeszédet élőben adják, emellett számos beszélgetés, programajánló lesz majd hallható. 
    Mucsányi János kiemelte: mivel Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a június 1-jei pápai mise és a június 8-i pünkösdi búcsú közötti egy hetet búcsúvá nyilvánította, így az egész héten át Csíkszeredán maradóknak rengeteg színes programmal készülnek a helybeliek. A Kossuth rádió ezekhez a programokhoz igyekszik majd kedvet csinálni.