Gedeon napja van. | 2024.03.28

Fidesz: a bevándorláspárti Soros-hálózat beavatkozik az EP-választásokba

2019-05-21 20:10:14

A bevándorláspárti Soros-hálózat beavatkozik az európai parlamenti (EP-) választásokba - jelentette ki Halász János, a Fidesz frakciószóvivője kedden Budapesten újságíróknak. 

    Halász János a Magyar Nemzet című napilapban megjelent tényfeltáró írásra hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy "az egyik legnagyobb Soros-szervezetet, az Avaazt" vetik be a voksolás befolyásolására. Pénteken Európa-szerte tüntetéseket tartanak, Budapesten is, "a Soros-hálózat embereinek szervezésében" - tette hozzá.
    Kijelentette: a hamis hívószavak mögött színtiszta bevándorláspárti kampány áll. A tüntetések szervezője az egyik legnagyobb bevándorláspárti szervezet, amely nyíltan hirdeti, hogy támogatja a bevándorlást, a bevándorlók felső határ nélküli betelepítését és a kevert lakosságú Európa kialakítását. 
    Az a céljuk, hogy a nemzetek Európáját és a keresztény Európát lebontsák, s a nemzetek Európájáért kiálló pártok és kormányok ellen hangolják a közvéleményt - mondta Halász János, hangsúlyozva: ehhez hamis ürügyekkel és témákkal kampányolnak, és tömegeket próbálnak befolyásolni egész Európában. Most pénteken is ez történik, itt Budapesten - tette hozzá, megjegyezve: a Soros-hálózat nem először avatkozik be az EP-választásokba. 
    Halász János azt mondta, hogy a 2014-es voksolásba is több millió dollárral szállt be Soros György.
    Úgy fogalmazott: a bevándorláspártiak készülődnek, meg kell őket állítani, és most vasárnap kell őket megállítani.