Emma napja van. | 2024.04.19

Nyolcvanhárom közösség verseng falfelületei megújításáért

2019-05-17 14:09:09

Tizennyolc megyéből nyolcvanhárom pályázat érkezett a Lets Colour Településszépítő Egyesület idei felhívására, amelynek keretében 800 négyzetméter beltéri vagy kültéri falfelület kifestésére elegendő festéket lehet nyerni. A szavazás elindult, a következő körbe a kategóriánként három legtöbb szavazatot kapott projekt jut majd be.

    A Let's Colour Egyesület kiírására bármely közösség vagy társadalmi csoportosulás nevezhetett, akik tevékenyen részt akarnak vállalni környezetük megszépítésében - közölték a szervezők az MTI-vel.
    A jelentkezéseket idén is két kategóriában várták, a tízezer fő alatti, valamint a tízezres lélekszámot meghaladó települések külön versengenek. A pályázat nyerteseinek a festéshez szükséges mennyiségű festéket, a grafikai terveket, a munka koordinálását, valamint a szakértői támogatást a Let's Colour biztosítja, az akciót pedig a közösségek önkéntesei együtt valósítják meg. 
    A benyújtott pályázatokra május 31-ig lehet szavazni, az eredményhirdetésre június 3-án kerül sor. A döntős pályázatokat a korábban megszerzett szavazatok számától függetlenül értékeli a szakmai zsűri, és hirdeti ki a kategóriánkénti győzteseket. A döntőbe jutott, de nem nyertes jelentkezők idén is 50-50 liter beltéri vagy kültéri falfestéket nyernek. A munkákat legkésőbb augusztus 15-ig kell megvalósítani.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó