Emma napja van. | 2024.04.19

ELTE: újabb kétmilliárd forint az energiahatékonyság javítására 

2019-05-15 15:39:00

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) újabb 2 milliárd forintot fordíthat épületeinek energiahatékonysági fejlesztésére a kormány döntése alapján - közölte a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-vel. 

    A közleményben felidézték, hogy az ELTE 2018 őszén 320 millió forintos támogatást nyert el hasonló célokra, a jelenleg is zajló beruházás során az egyetem szombathelyi telephelyén korszerűsítik a nyílászárókat és a hőszigetelést. A mostani kormányhatározat ezt a 320 milliós keretet emelte meg 2 milliárd forinttal.
    Kifejtették: az egyetem a többlettámogatás nagy részét a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Kar budapesti, Ecseri úti épületének energetikai modernizációjára fordítja, ahol szintén a hőszigetelés fejlesztése és a gépészeti berendezések cseréje lesz a fő feladat - ismertette a közlemény szerint Scheuer Gyula kancellár.
    Kitértek arra is, hogy az ELTE épületeinek energiahatékonysági fejlesztése 2015-ben indult el, amikor összesen 850 millió forint támogatásból hét helyszínen, köztük Ferencziek terén álló Egyetemi Könyvtárban újították fel a fűtési rendszert és a nyílászárókat. A fejlesztés fontos mérföldköve volt a tavaly lezárult projekt, amelyben 5 milliárd forintért korszerűsítették többek között a Természettudományi, az Állam- és Jogtudományi, a Tanító- és Óvóképző, valamint Pedagógiai és Pszichológiai Kar épületeinek hőszigetelését és fűtési rendszereit. Ezen felül napelemeket helyeztek el a felújításban érintett épületeken, amelyekkel az egyetem energiára fordított költése 300 millió forinttal, szén-dioxid kibocsátása pedig 4600 tonnával csökkenhet éves szinten.
    A keddi kormányhatározattal az ELTE energetikai beruházásainak volumene 6,1 milliárd forintról 8,1 milliárdra nőtt - ismertették.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó