Gedeon napja van. | 2024.03.28

Jánoska-eresztéssel tisztelegnek védőszentjük előtt a bajaiak

2019-05-15 14:57:00

Virágokkal díszített, mécsesekkel kivilágított kishajók, csónakok és ladikok kísérik május 18-án, sötétedés után Nepomuki Szent János szobrát az úszó lampionokkal díszített Sugovicán, Baján.  

    Bócsa Barnabás, a Baja Marketing Kft. ügyvezető igazgatója a programsorozatot szervezők nevében az MTI-nek elmondta: Nepomuki Szent János kultusza több száz éves múltra tekint vissza. Első említése 1768-ból származik, amikor is a szentről elnevezett városrészben található kápolnánál körmenetet tartottak. A vízi mesterségekkel foglalkozók tisztelegtek így védőszentjük előtt.     A Jánoska-eresztést 1941-ig rendszeresen megszervezték, majd a szokást - egy hosszú szünet után - az 1980-as években élesztették újjá. A kezdetben pár száz résztvevővel zajló esemény 2009-ben megújult, és a kibővített programsorozatot ma már több ezer ember követi végig.     Bócsa Barnabás elmondta: a programok sora május 17-én, pénteken este A csodálatos Baja fesztiválsorozat nyitórendezvényével veszi kezdetét. Ennek keretében Összetartozunk, testvérek vagyunk címmel Vincze Zsuzsanna festő kiállítását a Bácskai Kultúrpalotában a székelyföldi Erdőszentgyörgy, Baja testvértelepülésének polgármestere, Csibi Attila nyitja meg.     A legkisebbeket szombaton kora délutántól különféle népi fajátékokkal várják a Petőfi-szigeten. A nagyobbak kézműves foglalkozás keretében lámpásokat készíthetnek, majd Gulyás László vándormuzsikus szórakoztatja az érdeklődőket. A nap folyamán lehetőség lesz városnéző kisvonatozásra is.     Az ügyvezető igazgató elmondta, az idei Bajai Halászléfőző Bajnokságra több mint 40 csapat nevezett, köztük többen a határon túlról érkeznek, de a nap folyamán győztest hirdetnek a bácskai borok versenyében is.     A szervező kiemelte: a Duna partján fekvő Szentjános városrész kápolnájában álló, mintegy két méter magas Nepomuki Szent János-szobrot a szombat esti szentmisét követően a bajai gimnazisták a vállukon viszik a Türr István emlékműig. A feldíszített szobrot a Duna és a Sugovica találkozásánál hajóra emelik. A helybéliek a parton fáklyákkal kísérik a virágokkal díszített, mécsesekkel kivilágított kishajók, csónakok és ladikok vízi felvonulását. A Petőfi-szigetre érkező védőszent szobrát, valamint a szentjánosi küldöttséget a város polgármestere fogadja, és régi szokás szerint egy hordó bor csapra verésével kezdik meg az ünneplést. Az estét a Balkán Fanatik koncertje zárja.     Palik Vera, a Bajai Hajómalom Egyesület elnöke a bajai Türr-kilátónál lévő Halászati Miniskanzennél zajló kísérőrendezvényekről kiemelte: május 18-án délelőtt a Császártöltési Német Nemzetiségi Tánccsoport fellépését a Liszt Ferenc Zeneiskola növendékeinek fuvolás műsora követi.     Fotókiállítás is nyílik Molnár Zoltán molnármester malmokról készített felvételeiből, a legkisebbeknek kézműves foglalkozásokkal készülnek, a fiatal asszonyok és lányok pedig a sárközi faluk különleges kelt tésztáját ismerhetik meg, hiszen a programok idejére mindkét kemencébe begyújtanak, hogy mindenkit megvendégelhessenek a kacsazsíros borsos kaláccsal.     A Jánoska-eresztésre érkezők körbejárhatják a jelenleg még a Sugovicán veszteglő hajómalmot is. A magyarországi vízimolnárok örökségét bemutató "vízi múzeumban" egyelőre - mozgó víz híján - egy villanymotor segítségével őrlik a búzát.           Palik Vera emlékeztetett: a kikötő terve és megépítésének engedélye már a rendelkezésükre áll, a kivitelezési munkálatokhoz szükséges pénzt pályázat útján teremtették elő, így már csak a vízállástól függ, hogy mikor tudják megkezdeni a dunai kikötő megépítését.     Nepomuki Szent János IV. Vencel cseh király és német-római császár feleségének gyóntatója volt. Csehország egyik védőszentjét a gyónási titok mártírjaként tartják számon, továbbá minden, ami vízzel kapcsolatos, folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok, vízenjárók, tengerészek védőszentje is egyben. Egy ízben a király rá akarta venni felesége gyónásának elárulására. Mivel azonban semmi módon nem ért célt, kegyetlen kínzását követően a Moldvába ölette. A legenda szerint a pap halála után holtteste körül csillagok jelentek meg a vízen. Ennek emlékére nevezik a vízre tett úszógyertyákat "jánoskáknak".