Andrea napja van. | 2024.04.18

A lengyel szejm elfogadta a családtámogatási program kibővítését

2019-04-26 12:12:00

Megszavazta a lengyel alsóház péntekre virradó éjjel az 500+ nevű családtámogatási program kibővítését, a kormánypárt öt választási ígérete egyikeként meghirdetett, havi 36 ezer forintnak megfelelő támogatások a jogszabály nyomán júliustól mintegy 6,8 millió gyermek után járhatnak.

    A támogatásra vonatkozó törvénymódosítást a 460 tagú szejmben 379 képviselő szavazta meg, köztük a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) mellett a legerősebb ellenzéki frakció, a Polgári Platform-Polgári Koalíció (PO-KO) összes jelenlévő tagja is. Ellenszavazatot 20 honatya adott le, köztük az ellenzéki balliberális Modern (Nowoczesna) 12 képviselője.
    A 2016-ban bevezetett családtámogatási program eddig a második és a további - 18 éven aluli - gyermekekre vonatkozott, valamint az alacsonyabb bevételű családok esetében az első gyermekre is, és havi 500 zlotys (36 ezer forintos) támogatással járt. A módosítás értelmében a támogatást minden 18 éven aluli gyermekre kiterjesztik, családi bevételtől függetlenül.
    A lengyel kormányhivatal által közzétett adatok szerint a program keretében 2016 áprilisa és 2019 márciusa között több mint 3,6 millió gyermekre fizettek ki támogatást mintegy 70 milliárd zloty (5,2 ezer milliárd forint) értékben. Becslések szerint a projekt kibővítése után 6,8 millió gyermek válik jogosulttá. 
    A bővítésre már az idei költségvetésből mintegy 31 milliárd zlotyt különítettek el (2,3 ezer milliárd forint), jövőre pedig mintegy 41 milliárd zlotyt (3 ezer milliárd forint) szánnak rá.
    A PiS szerint a program fő célja a családok életszínvonalának javítása és a növekvő fogyasztás révén a gazdaság serkentése is. Megvalósítása elsősorban a hatékony adóbehajtásnak, az előző választási időszakban elterjedt áfacsalások kiküszöbölésének köszönhető - hangsúlyozták a kormánypárt tagjai. 
    A PO képviselői a parlamenti vita során üdvözölték, hogy a kormánypárt megvalósítja az általuk korábban megfogalmazott követelményt a családtámogatások minden gyermekre való kiterjesztéséről.
    A törvénymódosítást még a felsőháznak és az államfőnek is jóvá kell hagynia.
    A PiS a májusi európai és az őszi lengyel parlamenti választások előtt meghirdetett öt választási programpontja közül eddig a nyugdíj+ nevű tervet valósította meg. Az erre vonatkozó, a parlament által korábban megszavazott előírásokat kedden írta alá Andrzej Duda elnök. Ennek alapján május elején a minimálnyugdíj összegének megfelelő, 1100 zlotyt (mintegy 81 ezer forint) érő plusznyugdíjakat fizetnek ki.
    A többi programpontot a PiS az év végéig kívánja teljesíteni. Még az őszi választások előtt az alacsonyabb bevételűek számára csökkentik a jövedelemadó-kulcsokat, a 26 év alatti munkavállalókat pedig a jövedelemadó megszüntetésével segítik. Az ötödik ígéret az előző kormány idején megcsorbított helyi buszhálózat megújítása; a még egyeztetés alatt álló törvénytervezet szerint erre évi 800 millió zlotyt (60 milliárd forint) szánnának.