Gedeon napja van. | 2024.03.28

ProArt-jelentés: folytatódik a magyar zeneipar növekedése

2019-04-25 13:43:00

A magyar zeneipar 2017-ben 53,4 milliárd forintot termelt, ebből a hangfelvétel-iparág 18,4 milliárdot, ami 3,6 százalékos növekedés 2016-hoz képest - szerepel a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért friss, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott zeneipari jelentésében.

    Mint írták, a hazai élőzene-iparág becsült értéke 35 milliárd forint, ami mintegy 6 százalékos emelkedés a korábbi évekhez viszonyítva. 2017-ben 1041 fesztiválon 13,5 ezer koncert hangzott el, vagyis majdnem minden harmadik koncertet valamilyen fesztivál keretében tartottak meg. Tavalyelőtt a fesztiválok csaknem kétharmada a három nyári hónapban zajlott.
    A közlemény kiemeli, hogy a fesztiválpiacot az iparág meghatározó szereplői szerint egyértelmű növekedés jellemezte az elmúlt években. A legnagyobb fesztiválok között számos látogatórekordot döntött 2017-ben, miközben új fesztiválok is megjelentek a piacon, melyek közül néhány a már bejáratott rendezvényekkel is képes felvenni a versenyt, sok esetben külföldi előadókat szerepeltetve a programban. Iparági szereplők becslései és az Artisjus látogatószámra vonatkozó statisztikái alapján a fesztiválpiac mérete 17-19 milliárd forintra tehető.
    A fesztiválok nyolcvan százalékát ingyen lehetett látogatni, a belépős és az ingyenes fesztiválok között ugyanakkor meglehetősen nagy a különbség a koncertek számát tekintve: a belépős fesztiválokon 23, míg az ingyenes fesztiválokon csak kilenc koncert hangzott el átlagosan.
    Az élőzene szerepe a fesztiválokon túlmenően is kiemelkedően fontos; a zenészek számára ez az első számú bevételi forrás, a zenei jövedelmek mintegy fele koncertezésből származik - állapítja meg a ProArt zeneipari jelentése.
    A jelentés részletesen vizsgálta néhány kiemelkedő hangfelvétel jövedelemtermelő képességét. Mint kiderült, egy friss, a rádiók, tévék, dj-k által gyakran játszott nagy sláger egy év alatt ötmillió forint körüli jogdíjbevételt generál az alkotóknak (szerzők, előadók, hangfelvétel-előállítók). Egy toplistás dalnak akár tíz szerzője és előadója is lehet, de rajtuk kívül is egy több főből álló team segíti a felvétel, kiadás, értékesítés feladatait. Ennyien részesülnek a teljes bevételből, így a folyamatban résztvevő valamennyi szereplőt kell fenntarthatóan kiszolgálni.
    "Milliós nagyságrendű bevételt generálni képes dalokból igen kevés van egy évben. Az egy szerzeményre jutó jogdíj átlagos mértéke 65 ezer forint körül volt egy teljes év alatt, ami jól mutatja, hogy nagyok a különbségek a kifizetett jogdíjak mértékében, másrészt nagyon sok, jövedelmet alig generáló dal közül emelkedik ki a néhány anyagilag is kimagasló sláger" - húzta alá a dokumentum.
    A ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért alapítói a magyarországi közös jogkezelő egyesületek: az Artisjus, az EJI, a Filmjus, a Hungart és a MAHASZ. A szövetség kiemelt célja a társadalom figyelmének felkeltése az alkotás értéke és a szerzői jog jelentősége iránt.
    A teljes ProArt Zeneipari Jelentés 2018, valamint az abból készül kivonat a www.zeneipar.info oldalon olvasható.