Emma napja van. | 2024.04.19

Pölöskeiné: lehetőség az információk gyűjtésére

2019-04-13 08:41:00

A Szakmák éjszakája nagyszerű lehetőség az információk gyűjtésére, a rendezvényen számos céget és szakképzést végző iskolát is el lehet érni - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára pénteken Debrecenben.

    Pölöskei Gáborné a rendezvények országos megnyitóján azt mondta, a négyéves Szakmák éjszakája programsorozat kifejezetten új magyar kezdeményezés, amit már más európai országok is átvettek, és délvidéki, illetve erdélyi iskolák is csatlakoztak hozzá.
    A Szakmák éjszakáján megszerezhető információk nemcsak a pályakezdés előtt álló gyerekeknek, hanem a szülőknek és a felnőtteknek is szólnak - mondta hozzátéve, hogy ma már a felnőttek a második szakmát ingyen tudják megszerezni az iskolákban. 
    Hüse Attiláné, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese jelezte: 11 tagiskola 10 ezer diákja képviseletében vannak jelen a tanulóik a rendezvényen, akik a megjelent cégekkel együtt mutatják be a képzési lehetőségeket.
    Miklóssy Ferenc, a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara elnöke arról beszélt az egybegyűlt több száz fiatalnak, hogy "ma a szaktudás, a jó szakember iszonyúan felértékelődött", óriási kereslet van az egész világon a jól felkészült, munkáját tisztességgel végző szakemberek iránt.
    Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP), Debrecen oktatásért felelős alpolgármestere kiemelte: az elmúlt években 518 milliárd forint működő tőke érkezett a városba, ami több mint hatezer új munkahelyet generált. 
    A munkahelyek betöltésére jól felkészült szakmunkásokra van szükség - mondta, biztatta a jelenlevőket, tájékozódjanak bátran a lehetőségekről.
    Országszerte 160 település 467 szakképző intézménye várja az érdeklődőket több mint 4400 programmal a Szakmák éjszakáján pénteken 18 és 22 óra között.