Emma napja van. | 2024.04.19

Betétbiztosítási alap: az NHB Bank betéteseinek egy része már felvette a kártalanítást

2019-04-10 13:55:00

Az NHB Bank Zrt. biztosítottsági jogosultsággal rendelkező betéteseinek 21 százaléka már felvette a kártalanítási összeget, vagy rendelkezett róla, ez a kártalanítási összeg 34 százalékát teszi ki - közölte az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) az MTI-vel szerdán.

    Az NHB Bank 756 biztosított betétese közül ez 157 betétest jelent.
    Az OBA közleménye szerint az NHB bank ügyfelei közül 500 ezer forint fölötti kártalanítási összeggel 192 ügyfél rendelkezett, a részükre kifizetendő összeg 2,5 milliárd forint. Közülük 83-an rendelkeztek a részükre kifizetendő 1,2 milliárd forintról. 500 ezer forintot meg nem haladó kártalanítási összeggel 478 ügyfél rendelkezett, a részükre kifizetendő összeg 416 millió forint. Közülük a számlaszám bejelentését követően 74 betétes kapta meg az őket megillető 70 millió forintot.
    Az OBA 55 betétes esetében állapított meg további igazolás iránti igényt, például a betétes által hitel fedezetként adott betétrészen lévő zárolás miatt.
    Közölték: a 15 elhunyt betétes örökösei a jogerős hagyatékátadó végzés eredeti példányának OBA-hoz történő eljuttatása után kaphatják meg az őket megillető betétrészt.
 Az OBA kártalanítás kifizetésének határideje 2019. január 1-jétől 15 munkanap. Az alap kéri azokat a betéteseket, akik még nem rendelkeztek kártalanítási összegükről, illetve nem jelentettek be számlaszámot, saját érdekükben az OBA honlapján található módon eljárva mielőbb tegyék meg.
    A jegybank az NHB tevékenységi engedélyét március 14.-én vonta vissza, amikor elrendelte a bank végelszámolását. A jegybanki közlemény szerint a hitelintézetnek az MNB által elrendelt közel 90 napos betétkifizetési és kötelezettségvállalási korlátozás időszakában sem sikerült megfelelően, tartósan orvosolnia likviditási válsághelyzetét. A bank ügyfélköre csekély, piaci súlya a pénzügyi közvetítő rendszerben minimális volt. Az NHB Bank részesedése a magyar hitelintézeti szektor összesített mérlegfőösszegének csupán 0,2 százalékát tette ki, likviditási és tőkehelyzete semmilyen módon nem fenyegette a magyar pénzügyi közvetítőrendszer stabilitását - közölte akkor az MNB.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó