Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fülöp Attila: a nevelőszülők a közösségért is dolgoznak

2019-04-02 20:15:00

Akkor lehet jó nevelőszülőnek lenni, jól intézni a gyermekvédelmet és a szociális ügyeket, ha azt a közösségért tesszük - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Befogadlak nevelőszülő-program toborzó rendezvényének nyíregyházi állomásán kedden.

    Fülöp Attila hangsúlyozta: a program segítségével azt akarják bemutatni, hogy azok a gyerekek, akik sokak számára megérthetetlen traumán mentek keresztül, milyen értékeket hordoznak magukban, milyen teljesítményre képesek.
    Az őket befogadó nevelőszülők pedig nemcsak értük dolgoznak, hanem a gyermekek vér szerinti családjáért, az adott utcáért, faluért, városért is, azaz az egész ország érdekében teszik meg mindezt - fogalmazott Fülöp Attila.
    Kifejtette, a 2018 őszén a nevelőszülői hálózat erősítésének és fenntartásának érdekében elindított kezdeményezés bemutatja a nevelőszülőséget, felhívja a figyelmet nehézségeire és szépségeire, valamint arra, hogy miként lehet és érdemes az ezzel a hivatással járó áldozatot vállalni.
    Fontos, hogy a társadalom megismerje és lássa a nevelőszülők elhivatottságát és munkáját, a hivatás pedig megkapja a neki járó megbecsülést - jegyezte meg.
    Az autizmus világnapja alkalmából Fülöp Attila megköszönte azoknak a nevelőszülőknek a munkáját, akik beteg vagy fogyatékkal élő gyerekeket fogadnak be, vállalják felnevelésüket. Ők azok, akik nemcsak "távolról szurkolnak", hanem a saját otthonukat adják ezeknek gyerekeknek, és a testi-lelki nehézséget vállalva segítik életútjukat - mondta.
     Az államtitkár emlékeztetett, hogy a nevelőszülők és a gyermekvédelemben dolgozók tapasztalatait is összegző Befogadlak program záró eseménye május 19-én Budapesten, a Várkert Bazárban lesz, ahová egész napos programmal várják a családokat és a gyerekeket.
    A nyíregyházi rendezvényen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében működő állami, egyházi és civil hálózatok fenntartásában működő nevelőszülők, az általuk nevelt gyermekek, valamint a hivatás iránt érdeklődők vettek részt.
    (FOTÓ)