Gedeon napja van. | 2024.03.28

Április 12-ig lehet jelentkezni a gyerekeknek szóló digitális csapatversenyre 

2019-04-01 16:12:00

Április 12-ig várják az iskolások jelentkezését az ország legnagyobb digitális csapatversenyére, a Nagy Digitális Kalandra - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

    A Logiscool Digitális Tudásért Alapítványa szervezésében és a Vodafone Magyarország által működtetett www.digitaliscsalad.hu okos magazin támogatásával létrejövő Nagy Digitális Kalandot immár harmadik alkalommal rendezik meg. 
    A megmérettetéshez - amelyet országszerte több helyszínen rendeznek majd április 26-án - a Vodafone Digitális Iskola Programjában résztvevő több intézmény is csatlakozik, közülük többen helyben rendezik meg a versenyt, így a helyszínek száma 35-ről 43-ra bővül. 
    Az elmúlt két évben több mint 5200 gyermek vett részt a megmérettetésen. A háromfős, 3-4. és 5-6. osztályos diákokból álló csapatoknak idén is 60 perc áll rendelkezésükre, hogy online teljesítsék a digitális világgal, logikus, algoritmikus gondolkodással, illetve az internetbiztonsággal kapcsolatos játékos küldetést. A verseny külön felkészülést nem igényel, a hétköznapokban megszerzett tudásra alapoz. 
    A korábbi évekhez hasonlóan a gyermekeknek Wi-Fi képes laptopra vagy tabletre is szükségük lesz az online feladatok teljesítéséhez, az internetet pedig minden helyszínen a Vodafone biztosítja 4G képes MiFi eszközeivel. 
    A jelentkezéseket a verseny weboldalán, a https://www.nagydigitaliskaland.hu/ oldalon várják.