Tivadar napja van. | 2024.04.20

Hamilton győzött Szahírban

2019-04-01 08:00:00

A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Bahreini Nagydíjat Szahírban.

    A 34 éves versenyzőnek ez az idei első és pályafutása 74. futamgyőzelme. Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért célba másodikként, míg a pole pozícióból rajtoló és a 47. körig magabiztosan vezető Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája műszaki hiba miatt végül csak harmadik lett.
    A 21 éves Leclerc nem kapta el jól a rajtot, csapattársa, a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel azonnal megelőzte őt, majd a negyedik pozícióból startoló Bottas is elment mellette. A finn pilóta valamivel több mint egy kör alatt aztán egy hiba következtében visszaesett a negyedik helyre. Az ötödik körben Vettel, Leclerc, Hamilton volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, de a fiatal monacói előbb közölte a rádión a Ferrari csapattal, hogy gyorsabb, mint Vettel, majd a célegyenesben meg is előzte márkatársát.
    A folytatásban Leclerc valamelyest elhúzott Vetteltől, akit aztán Hamilton kezdett szorongatni, majd a 14. körben Leclerc és Hamilton egyszerre hajtott be a boxba kereket cserélni. Vettel egy körrel később szintén friss abroncsokat kapott, de csak Hamilton mögé tudott visszatérni a pályára.
    A 20. körben Leclerc hat másodperccel vezetett Hamilton előtt, a brit címvédő mögött Vettel alig egy másodperces hátránnyal száguldott harmadikként, majd a 23. körben meg is előzte a Mercedes ötszörös világbajnokát.
    A féltávhoz érve Leclerc magabiztosan vezette a mezőnyt, mögötte Vettel haladt több mint 8 másodperces lemaradással, a harmadik helyezett Hamilton hátránya pedig 11 másodpercnél is több volt. A brit címvédő a 35. körben másodszor is kihajtott a boxba kerékcserére, Vettel egy körrel később szintén új gumikat kapott.
    Leclerc így kockázatmentesen tudta le második kerékcseréjét, és gond nélkül visszaállt az élre, közben Hamilton kezdte támadni Vettelt. A brit címvédő aztán a második előzési próbálkozásánál sikerrel járt, Vettel ráadásul megpördült, teljesen lekoptatta a gumikat, az autója első vezetőszárnya pedig másodpercekkel később, menet közben letört. A német pilótának így ismét a boxba kellett hajtania, és a nyolcadik helyre esett vissza.
    Tíz körrel a leintés előtt Leclerc a csapatrádión jelezte, hogy probléma van a motorjával, előnye Hamiltonhoz képest rohamosan csökkent, és a Mercedes brit versenyzője utolérte, majd megelőzte őt.
    A leintésig Leclerc mellett Bottas is elment, és Max Verstappen (Red Bull) szintén megelőzte volna, ha az utolsó két körre a versenybíróság nem küldi a pályára a biztonsági autót a kicsúszott két Renault műszaki mentése miatt. 
    A leggyorsabb körért járó plusz egy pontot Leclerc szerezte meg.
    A vb két hét múlva Kínában, a Forma-1 történetének 1000. nagydíjával folytatódik.