Auguszta napja van. | 2024.03.29

Komplex felzárkózás Rakacaszenden

2019-03-28 14:30:00

Célirányos fejlesztések, helyi szolgáltatások, bekapcsolódás a munka világába, közösségi összefogás. Az elkövetkezendő 3 év alatt valósul meg mindez Rakacaszenden, a helyi önkormányzat és a Regionális Civil Központ Alapítvány, valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és számos más képző és szociális szervezet együttműködésével.

2018. áprilisában indult az EFOP-1.6.2-16-2017-00055 „Szegregált élethelyzetek felszámolása Rakacaszenden komplex programokkal” című projekt. A megvalósítás időszakában 92 fő került bevonásra, akik egyéni és családi fejlesztési tervek alápján kapnak támogatást szociális szakemberek közreműködésével.

Elsősorban a falu szegregált településrészén, mélyszegénységben élők felzárkózását célozzuk meg helyben kialakított Szolgáltató Pontban elérhető szolgáltatásokkal, az egészségi állapot javításával, a képzettségi és foglalkoztatási szint növelésével. Mindezen célok mentén a szabadidős programok körének bővítésével erősíteni kívánjuk a településen a közösségi összetarást, növelni a telpülés megtartó erejét.

A programba bekapcsolódók közül 69 fő OKJ-s szakmaszerző képzésben, és kompetenciákat fejlesztő foglalkozáson vesz részt helyben, ami elősegíti foglalkoztathatóságukat és javítja megélhetési lehetőségüket.

A képzések mellett közösségfejlesztő beszélgetések, tréningek, foglalkozások is teret kapnak, mint a családi életre felkészítő foglalkozás és a szülői szerep megerősítése. Szeptembertől nagy érdeklődéssel működnek az ifjúsági és a női praktikák klub foglalkozások, játékos fejlesztő foglalkozások iskolások számára, a baba-mama játszóház. Családi egészségnappal egybekötött szűrővizsgálatokon vehettek részt a településen élők. A projekt keretében már számos közösségi rendezvényt bonyolítottunk, volt gyermeknap, mikulás és farsangi mulaltág is, melynek a Közösségi Ház adott otthont.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.