Andrea napja van. | 2024.04.18

Szlovéniában nőtt az illegális bevándorlók száma

2019-03-25 19:44:00

Szlovéniában az idén 1330 migránst tartóztattak fel a hatóságok, ez közel a kétszerese a tavalyinak - mondta hétfőn a parlamentben Bostjan Poklukar szlovén belügyminiszter, aki hozzátette, hogy a rendőrség sikeresen lép fel az illegális migráció és az embercsempészek ellen.

    A tárcavezető az illegális határsértők számának növekedését azzal magyarázta, hogy az időjárási viszonyok ebben az évben jobban kedveztek a migránsoknak, mint tavaly ugyanebben az időszakban. 
    Szlovénia ebben az évben "taktikát váltott", és az illegális migránsokat nemcsak a határokon tartóztatja fel, hanem szigorúan lép fel ellenük az országhatárokon belül is - hangsúlyozta. 
    A legtöbb migráns januárban érkezett Szlovéniába, összesen 303, később ez a szám csökkent, márciusban már csak 146 illegális hatásértőt tartóztattak fel a rendőrök, és az év eleje óta 43 embercsempész ellen indítottak eljárást. 
    Branko Grims, a Janez Jansa volt szlovén miniszterelnök vezette jobboldali, bevándorlásellenes Szlovén Demokrata Párt (SDS) képviselője felszólalásában azzal vádolta a kormányt, hogy az ENSZ globális migrációs csomagjának elfogadásával "hibás jeleket" küldött a migránsoknak, ami miatt nőtt az illegális határsértések száma.
    Mint mondta: Szlovéniának példát kellene vennie a magyar és az olasz kormány migránsellenes politikájáról, e kormányok a szlovén kormánnyal ellentétben nem csak a "migránsmaffia" ellen védekeznek sikeresen - vagyis azok ellen, akik szállítják a migránsokat és pénzt keresnek rajtuk -, hanem a "legális maffia" ellen is. Szavai szerint ez utóbbihoz azok a civil szervezetek (NGO) tartoznak, amelyek a humanitárius non-profit tevékenység leple alatt az illegális migránsok segítésével meg akarják dönteni az alkotmányos rendet az országban. 
    A Marjan Sarec vezette szlovén balközép kisebbségi kormány kiemelte, hogy a migrációs egyezmény megszavazásával - a többi európai országhoz hasonlóan - lehetővé tették, hogy a migráció kérdése jogilag szabályozhatóvá váljon. Mindazonáltal hozzátették: továbbra is ellenőrzik saját országhatáraikat, és nem engedik meg a tömeges illegális migrációt. 
    Bár a szlovén kormány még mandátuma elején bejelentette, hogy lebontja a 2015-ben, a migránsválság idején épített 176 kilométer hosszú pengés drótkerítést Horvátországgal közös határán, ez idáig nem tette meg, de azóta is gyakran ígéri, hogy megteszi, amennyiben a körülmények ezt megengedik. 
    A Görögországból Macedónián, Szerbián és Magyarországon át Közép-Európa más országaiba vezető, úgynevezett balkáni migrációs útvonal lezárása óta a menedékkérők alternatív útvonalon - Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szlovénia érintésével - igyekeznek eljutni Nyugat-Európába.
    A horvát-boszniai határon mindennaposak a határsértések.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány