Gedeon napja van. | 2024.03.28

Május végén tartják A tánc fesztiválját Veszprémben

2019-03-21 13:04:11

 

Május 22. és 26. között rendezik Veszprémben A Tánc fesztiválját, amely idén 15 produkciót kínál a közönségnek - közölte a fesztivál művészeti igazgatója a városban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

 

    Krámer György elmondta, hogy a hagyományos belvárosi helyszín mellett két rendhagyó színhelye is lesz a fesztiválnak, a Veszprém Agóra kulturális központ és környéke, valamint az inotai Retro Színház. 
    A helyszínválasztással a város lakóinak mind szélesebb körét szeretnék megcélozni a szervezők, csatlakozva a Veszprém által elnyert Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címmel is fémjelzett törekvéshez - tette hozzá. 
    A fesztivál nyitónapján, május 22-én Gergye Krisztián Társulata és Ladányi Andrea lép a közönség elé a Veszprém Agóra előtti téren, a fesztiválnyitót a színházteremben tartják, ahol az est zárásaként Frenák Pál Társulata mutatja be produkcióját.
    Másnap Gergye Krisztián Társulata és Gloria Benedikt Kokoschka babája című előadását láthatják a nézők a Veszprém Agórában, a belvárosi rendezvényközpontban pedig a Duda Éva Társulat előadása szerepel a programban.
    Május 24-én a Dart Társulat Alpha című produkciója látható az inotai Retro Színházban, a Hangvilla rendezvényközpontban pedig a Közép-Európa Táncszínház Special Society című előadása, majd Mádi László, Térfalók című produkciója kerül színre.
    Május 25-én a Győri Balett Forgószél című előadását és a Pataky Klári Társulat Mint egy táj című produkcióját láthatják az érdeklődők a Hangvillában, a Székesfehérvári Balett Színház Naplemente című előadása pedig az inotai Retro Színházban látható.
    A rendezvény zárónapján Ujszászi Dorottya I hear you című koreográfiáját láthatják az érdeklődők a Hangvilla színháztermében, majd a fesztivállal kapcsolatos nyilvános vitát követően a zsűri tagjainak fellépése következik, amelyet a Magyar Táncművészeti Egyetem záró gálája követ.
    A fesztivál zsűritagja lesz Jorma Uotinen finn táncos-koreográfus, Ladányi Andrea táncművész, Gemza Péter, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, M. Tóth Géza filmrendező, Hegyeshalmi László festőművész és Kerekes Blanka fuvolaművész. A rendezvény háziasszonya Stohl Luca táncművész lesz - tette hozzá.
    A fesztivál előrendezvényeként április 29-én a Frenák Pál Társulat művészei interaktív táncfoglalkozást tartanak, valamint fiatal koreográfusok mutatkoznak be.