Emma napja van. | 2024.04.19

Agrárminiszter: további támogatást kapnak a fűszerpaprika termelők

2019-03-14 09:00:42

A termelési kedv fenntartása érdekében még az idén több mint 500 millió forint támogatást kap a fűszerpaprika ágazat - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön reggel a Kossuth rádió Jó Reggel, Magyarország! című műsorában.

    Közölte: a korábbi 10 ezer hektárról 1700 hektárra zsugorodott a fűszerpaprika vetésterülete Magyarországon.
    Kérdésre válaszolva hozzátette, azért csökkent ilyen jelentősen a fűszerpaprika vetésterülete, mert a gazdák nem tudnak annyi jövedelmet termelni vele, mint amennyi a befektetett összeg.
    Úgy vélte, ezen egyebek mellett a fogyasztói igények megteremtésével lehet segíteni, például az Agrármarketing Centrum segítségével a magyar fűszerpaprika minőségét kell hangsúlyozni. Hozzátette: egy védjegy, sőt egy zárjegy bevezetésére lenne szükség.
    Emlékeztetett, a területalapú támogatás jelenleg hektáronként mintegy 74 ezer forint. Ezen felül 2018/2019-ben a fűszerpaprikát termelők hektáronként további 91 ezer forintos, termeléshez kötött támogatásban részesültek.
    Nagy István elmondta, az idén jelentősen bővítik a nemzeti forrásból 2014 óta működtetett, a fémzárolt vetőmag költségeihez nyújtott támogatást. A forrás eddig a vetőmag költségének 75 százaléka, de legfeljebb kilogrammonként 30 ezer forint volt. Ennek mértékét 100 ezer forintra emelik.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó