Auguszta napja van. | 2024.03.29

Gdansk városi tanácsa úgy döntött, hogy eltávolítják a Szolidaritás legendás papjának szobrát

2019-03-07 16:40:33

Gdansk városi tanácsa úgy döntött csütörtökön, hogy eltávolítják az egyik városi térről Henryk Jankowski atya szobrát. A Szolidaritás legendás papját, akit a Gazeta Wyborcza lengyel balliberális napilap nemrég pedofíliával vádolt, a város tiszteletbeli polgárságától is megfosztották.

    Döntést hoztak arról is, hogy átnevezik a lelkészről elnevezett gdanski teret, ahol eddig az emlékműve állt.
    Gdanskban a tavaly őszi helyhatósági választások nyomán az ellenzéki pártok vannak túlsúlyban. A Jankowski atya személyére vonatkozó határozatokról csak ők szavaztak, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) képviselői politikai indíttatású akciónak minősítették a kezdeményezést, és távol maradtak a szavazástól.
    A határozatok indoklása szerint új, korábban ismeretlen információk jelentek meg a lelkész életéről, amelyek "új fényt vetnek egyes tetteire és magatartására".
    Tavaly decemberben a Gazeta Wyborcza lengyel balliberális napilap riportot közölt, amelyben a 2010-ben elhunyt Jankowskit kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélésekkel vádolta meg. Hasonló ügyben Jankowski ellen még a pap életében, 2003-ban elindítottak egy ügyészségi eljárást, de a rá következő évben megszüntették. A tavalyi év végén a gdanski katolikus egyházmegye újabb vizsgálatot kezdeményezett.
    A Rzeczpospolita független lengyel jobbközép napilap csütörtökön egy cikket közölt, amely megbízhatatlannak minősíti a 2003-as hatósági eljárás kezdeményezőjét, Jankowski atya állítólagos áldozatát. Az illető az egyetlen személy, aki eddig ügyészségi panaszt tett a pap ellen.
    Kacper Plazynski, a PiS gdanski frakciójának főnöke csütörtökön a Jankowski atya ellen kimondott vádak tisztázásával foglalkozó városi bizottság felállítását javasolta. Aláhúzta: a pedofíliára vonatkozó ügyeket "következetesen meg kell vizsgálni, hogy igazságot szolgáltassunk az áldozatoknak, de azért is, hogy senkit se érjen alaptalan vádaskodás".
    Aleksandra Dulkiewicz, a vasárnap a januárban meggyilkolt Pawel Adamowicz helyett megválasztott gdanski főpolgármester azt válaszolta Plazynski javaslatára, hogy az ilyen bizottság felállítására nem terjed ki a hatásköre.
    Jankowski atya emlékművét február végén egyszer már ledöntötték baloldali aktivisták, a Szolidaritás szakszervezet azonban másnap visszaállította.
    A Szolidaritás csütörtökön a helyi önkormányzat döntésére reagálva bejelentette, hogy pénteken ők maguk bontják el az emlékművet.
    A Szolidaritás aktivistái csütörtök reggel, tiltakozásul a Jankowski-emlékmű tervezett eltávolítása ellen, Donald Tusk, az Európai Tanács gdanski származású elnökének aranyozott gipszszobrát helyezték el a városháza előtt. A figurát az előző kormány idején a Tusk politikája elleni tiltakozásokkor használták. Az akció alkalmából a lengyel alkotmánynak az ártatlanság vélelmét rögzítő cikkére hivatkozó táblát függesztették rá.
    Az 1936-ban született Henryk Jankowski elsősorban arról ismert, hogy a múlt század nyolcvanas éveitől együttműködött a Szolidaritás szabad szakszervezet vezetésével, különösen Lech Walesa későbbi lengyel elnökkel. A Nyugatra kivándorolt lengyelektől jelentős támogatást kapott, amelyet a Szolidaritás aktivistáinak és kórházaknak továbbított. Miséin tömegek vettek részt.