Emma napja van. | 2024.04.19

Spar: beruházást tervez a vállalat, nem kivonulást 

2019-02-28 13:44:00

A Spar Magyarországnál nincs bérvita, a cég nem vonul ki Magyarországról, idei beruházási keretük meghaladja a 26 milliárd forintot - közölte a vállalat az MTI-vel csütörtökön lapinformációkra reagálva.  

    A közleményben ismertették, a cégnél a legalacsonyabb alapbér 220 ezer forint, mely több mint 12 százalékkal magasabb a garantált bérminimumnál. A munkatársaknak 13. havi juttatást is biztosítanak - tették hozzá. A targoncavezetők 2018-ban pótlékok és egyéb juttatások nélkül havonta átlagosan bruttó 367 447 forintot kerestek a tájékoztatás szerint. 
    Kiemelték azt is, hogy saját dolgozókat foglalkoztatnak logisztikai szervezetükben, 13 ezer munkavállaló után fizetnek adót, járulékot, és idén 7,5 milliárd forintot fordítottak bérfejlesztésre.
    A csütörtöki Magyar Nemzet a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnökére hivatkozva azt írta, hogy miután a Spar több szakképzett dolgozójának  nem a jogszabályban előírt garantált bérminimumot alkalmazta alapbérként, a vélelmezhetően több millió forintnyi elmaradt bérkifizetés, illetve a feltételezett jogszabálysértés miatti elmarasztalás következtében elhagyhatja Magyarországot az áruházlánc.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó