Emma napja van. | 2024.04.19

Szijjártó Péter: "Aki a migrációt támogatja, elképesztő veszélyt hoz Európára" 

2019-02-25 18:45:00

Ha az ENSZ nem adja fel jelenlegi, teljesen elfogult migrációpárti álláspontját, akkor rendkívül komoly veszélyt hozhat Európára a következő hónapokban - mondta Szijjártó Péter hétfőn Genfben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén, valamint az ENSZ Leszerelési Értekezletén. 

    A külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon elmondta: felszólalásaiban kifejtette, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezetet a korábban általa elfoglalt területek 98 százalékáról ki tudta szorítani az ellene létrejött globális koalíció, amelyhez Magyarország is csatlakozott. Ez azonban nem jelenti az Iszlám Állam végét - folytatta Szijjártó Péter, utalva arra: a terrorszervezet teljesen új stratégiára tért át, amelynek egyik legfontosabb eleme, hogy megpróbálja visszaküldeni a korábban hozzá csatlakozott zsoldos terroristákat azokba az országokba, ahonnan érkeztek.
     A miniszter emlékeztetett arra, hogy mintegy ötezren harcoltak az IÁ oldalán olyanok, akik EU-tagállamok polgárai, és ők most megkezdték a visszatérési kísérleteket. Erre enged következtetni az a tény is, hogy az utóbbi hetekben mind Boszniában, mind Macedóniában többször is elfogtak IÁ-hoz tartozó személyeket. Az is világosan látszik, hogy a zsoldos terroristák visszatérésének útvonala a Nyugat-Balkánon át vezet, ezért rendkívül fontos, hogy a nyugat-balkáni és a közép-európai országok továbbra is minden erejükkel megvédjék határaikat. Ha ez nem így történik, akkor megnyílhat az út a zsoldos terroristák visszatérése előtt - mondta.
    Szijjártó Péter felszólalásaiban mindkét fórumon nyomatékkal hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek haladéktalanul fel kellene hagynia migrációt támogató álláspontjával, mert ettől kezdve minden egyes újabb migránshullám meg fogja könnyíteni a zsoldos terroristák visszatérését Európába. Ráadásul ezek a terroristák hozzáférhettek olyan fegyverekhez, amelyek alkalmasak nagy mértékű pusztításra, és ezek becsempészését is megkísérlik. Hozzátette: ezért is fontos, hogy a leszerelési konferencia sikerrel járjon, hogy a fegyverzetek leszerelése ellenőrzött módon nagyobb lendületet kapjon, megakadályozva, hogy terroristák kezébe kerüljenek. 
    A miniszter felszólította az ENSZ-t, hogy változtasson migrációs álláspontján. 
    "Mostantól, aki a migrációt támogatja és újabb migrációs hullámok elindulásához járul hozzá, az gyakorlatilag elképesztő veszélyt hoz Európára a zsoldos terroristák meginduló visszatérési kísérletei miatt" - szögezte le Szijjártó Péter.