Gedeon napja van. | 2024.03.28

Potápi: ma már a fiatalok is büszkék székely származásukra

2019-02-03 09:29:00

Ma már a bukovinai székely gyerekek, fiatalok is büszkék székely származásukra - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Bonyhádon, a 41. alkalommal megrendezett székely bálon az MTI-nek.

    Potápi Árpád János a völgységi város egyik legnagyobb kulturális rendezvényén felidézte: a bukovinai székelység 1978-ban vált széles körben ismertté a Kárpát-medencében, miután a Röpülj  páva elnevezésű vetélkedőt az izményi, aparhanti, bonyhádi székelyek nyerték meg. 
    A siker nyomán megerősödött a hagyományőrzés, a székely emberek, főleg a fiatalok azután már nem szégyellték székely mivoltukat - mondta, hozzátéve: "azóta egyesületek, tánccsoportok, hagyományőrző rendezvények jöttek létre, amelyeken meg tudjuk mutatni magunkat".
    A hagyományőrzés fejlődését mutatja, hogy a bonyhádi székely bálon évente több mint ötszázan vesznek részt.
    Emlékeztetett arra is, hogy 1989-ben létrejött a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, székházat hoztak létre, címert alkottak, Kismányokon pedig felépítettek egy tradicionális bukovinai székely portát. A Bukovinából elszármazott székelyek egyre többet vesznek részt az erdélyi rendezvényeken is, például az Ezer székely leány találkozóján, a csíksomlyói búcsúban, "ma már a Székelyföldön is felfigyelnek ránk és tudnak rólunk" - fogalamazott a bukovinai székely származású politikus.
    Hangsúlyozta, hogy a nemzetpolitikai államtitkárság támogatja a szövetség harminc éves jubileumának programjait.
    Illés Tibor, a szövetség elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy a szervezet azért alakult, hogy segítséget adjon a székely egyesületeknek, amelyek száma gyarapodik, és ma már tizenegy határon túli tagegyesület is van. 
    Szabó Tibor (Fidesz-KDNP), Bonyhád alpolgármestere a város fontos részének nevezte a bukovinai székelyeket, akik az ott élők harminc százalékát teszik ki.
    A Vörösmarty Mihály Művelődési Központban rendezett bálban, amelyet a Völgység táncegyüttes műsora nyitott meg, a szövetség 25 tagegyesületétől - köztük Garáról, Tevelről, Nagymányokról, Hidasról - érkeztek vendégek, és részt vettek az eseményen az erdélyi Borszékről - Bonyhád testvérvárosából - jött csoport tagjai is.