Andrea napja van. | 2024.04.18

Kilencmilliárdos fejlesztés kezdődött a Debreceni Egyetemen

2019-01-28 17:28:00

Kilencmilliárd forintos infrastruktúrafejlesztés kezdődött a Debreceni Egyetem (DE) campusain - közölte az intézmény kancellárja hétfőn, az egyetem központi épületében tartott projektindító rendezvényen.

    Bács Zoltán egyetemi tanár elmondta: a Debreceni Egyetem felsőoktatási infrastruktúrafejlesztése a gyakorlati és szakmai képzés megújítása érdekében című projektjük 6,225 milliárd forint támogatást nyert el az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) pályázatán.
    Az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a magyar költségvetés társfinanszírozásában 2020 márciusáig megvalósuló fejlesztések kilenc egyetemi kar mellett a klinikai központot és az egyetemi könyvtárat érintik - tette hozzá.
    Bács Zoltán az egyetem egyik legjelentősebb beruházásának nevezte a fejlesztést, amelynek keretében az érintett karokon korszerű oktatási és tanulási körülményeket teremtenek meg.
    A kancellár kiemelte az Egyetem téri campuson felépülő Learning Center létrehozását: a 4450 négyzetméteres épület 2,286 milliárd forint pályázati forrásból és további 2,6 milliárd forint saját erőből készül el a jövő év tavaszára. Az épület központi aulát, 295 fős előadótermet, pihenőkerteket, térfalakkal tagolt tanulói boxokat, elektronikus vizsgatermet, szeparált konzultációs tereket, imatermet és büfét is magába foglal majd.
    A karokat érintő fejlesztések során egyebek mellett korszerűsítik a sebészeti műtéttani tanszék és a szemészet épületét, a fogorvosi klinika műszereit, kialakítják a nyíregyházi egészségügyi kar szimulációs központját, megújítják az egyetemi campusok informatikai hálózatát, a mezőgazdasági, a műszaki, a természettudományi és a bölcsészettudományi karok képzőhelyeit és műszerparkját - hangzott el a projektnyitó rendezvényen.