Emma napja van. | 2024.04.19

Átadták a felújított hősi temetőt Balassagyarmaton

2019-01-27 19:39:00

Átadták az első világháborúban és az 1919-es városvédő harcban elesett katonák sírjait őrző, felújított hősi temetőt vasárnap Balassagyarmaton. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az ünnepségen úgy fogalmazott, hogy a balassagyarmati hősök ma is példát adnak hazaszeretetből, bátorságból, hősiességükből erőt meríthetünk a 21. század kihívásaihoz is.

    "Balassagyarmat erősíti bennünk, hogy mi, magyarok ma is megvédjük hazánkat, mert itt, Európa közepén továbbra is a közös jövőt építő értéknek tartjuk évezredes keresztény kultúránkat, alkotmányos államiságunkat" - mondta az államtitkár.
    Németh Szilárd emlékeztetett arra, hogy a 1918-as év még nem jelentette a háború végét. Azt mondta: Tisza István miniszterelnök meggyilkolásával erőszakos, zűrzavaros, idegen érdekeket szolgáló helyzet alakult ki Magyarországon, és ebben a nehéz történelmi időszakban, 1919 januárjában, a demarkációs vonalat átlépve szállta meg Balassagyarmatot a csehszlovák katonaság.
    Szólt arról, hogy katonák, vasutasok és a városi polgárok összefogása, fegyveres felkelése végül január 29-én elérte célját: letörték az idegen hatalmi törekvéseket, felszabadították a várost, Balassagyarmat - Szabó Lőrinc Tündérvárosa, vagy Mikszáth Kálmán szavaival Palócország fővárosa - így megmaradhatott magyarnak.
    Németh Szilárd kiemelte: a város méltán érdemelte ki a Civitas Fortissima, vagyis a legbátrabb város kitüntető címet.
    A kormány nevében köszönetet mondott azért, hogy a balassagyarmatiak elhivatottan ápolják az elesettek emlékét és méltó megemlékezések keretében idézik meg a száz évvel ezelőtti hősi vitézség történetét.
    A felújított hősi temető átadásával, valamint a cseh és magyar katonasíroknál elhelyezett koszorúkkal emlékezzünk ma a nagy háború valamennyi hősi halált halt áldozatára - mondta Németh Szilárd.
    A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete és Múzeuma, valamint Balassagyarmat önkormányzata közös rendezvényén Medvácz Lajos (Fidesz-KDNP), Balassagyarmat polgármestere kitért arra, hogy a város hosszú évtizedek alatt nemcsak az 1919-es események hőseinek, hanem különböző nemzetek elhunyt katonáinak emléke előtt is tiszteleg a hősi temetőben. 
    A halottak, különösképpen a hazájukért harcoló katonák iránt tisztelettel kell lennünk - hangsúlyozta.
    Elmondta: a temetőt a minisztérium segítségével katonák és az önkormányzat alkalmazásában állók tették rendbe, és elkészült egy palóc motívumokkal díszített, faragott díszkapu is.
    A polgármester szólt arról, hogy négynapos ünnepség keretében ünnepli Balassagyarmat a Civitas Fortissima századik évfordulóját, és felidézte, hogy a polgárok, vasutasok nélkül elveszett volna az országnak ez a része.
    Harcukat a hatalom ellenében folytatták, mert a kormány nem szándékozott fegyvert használni a betolakodók ellen - mondta.
    Takács Tamás ezredes, a Tábori Lelkészi Szolgálat katolikus, és Mészáros László alezredes, a szolgálat protestáns lelkésze megemlékező imája után a résztvevők megkoszorúzták az elesettek emlékművét. Németh Szilárd és Medvácz Lajos mellett koszorút helyezett el Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, Balla Mihály (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Civitas Fortissima Kör, a vitézi rend, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok nagykürtösi választmánya, a KDNP és a Jobbik is.
    A koszorúzás után díszsortűz dördült el a hősi halottak tiszteletére. A Himnusszal kezdődött ünnepség a katonazenekar közreműködésével a Szózattal és a Magyar takarodóval zárult, majd a résztvevők az egyes katonasíroknál is elhelyezték a megemlékezés virágait a balassagyarmati hősi temetőben.   

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó