Emma napja van. | 2024.04.19

Főügyészség: jogosan léptek fel az ellenzéki képviselők ellen az MTVA fegyveres őrei

2019-01-21 19:55:00

A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálata szerint jogosan léptek fel az MTVA őrei azok ellen az ellenzéki képviselők ellen, akik december 16-án és 17-én a köztelevízió székházában be akarták olvastatni ötpontos követelésüket.

    A főügyészség hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el, ugyanis hivatalos eljárást nem folytattak, hanem megjelenésükkel az volt a céljuk, hogy a tüntetéshez kapcsolódva, politikai követelések beolvasásával a műsorrendet megzavarva az élő műsorokat megszakítsák. 
    A felvételek azt igazolják, hogy a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt, nem volt alap arra, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök az ingatlanba bemenjenek és intézkedést kezdeményezzenek - olvasható a közleményben.
    Ezek alapján a főügyészség elutasította a feljelentést, emellett a szervezet ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el, mert álláspontjuk szerint közérdekű üzem működése megzavarásának kísérlete és más bűncselekmények gyanúja állapítható meg.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó