Emma napja van. | 2024.04.19

Településmarketingről tanácskoztak

2019-01-17 18:45:00

Ma már nem kérdés, hogy a jó bornak is kell a cégér, a településeknek pedig a marketing, hogy vonzóvá váljanak a turisták számára. Településmarketing munkaértekezletet rendeztek csütörtökön a Megyeházán. A résztvevőket Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte.

2018-ban Marketingaktív megye díjat nyert el Miskolc és Kazincbarcika aktivitásának köszönhetően Borsod-Abaúj-Zemplén megye – elevenítette fel az elmúlt évi sikert a közgyűlés elnöke. Kiemelte, hogy a XXI. században a polgármestereknek, területfejlesztési szakembereknek is szükségük van marketing ismeretekre. A rendezvény mintegy gondolatébresztő számukra. (Úgy tűnik vették is a lapot, mert megtelt érdeklődővel a díszterem- a szerk.). S ha már szóba került a területfejlesztés megemlítette, hogy több sikeres pályázattal is hozzájárul a gazdaságfejlesztéshez, ennek egyike a „paktum”, amely a társrendezője a munkamegbeszélésnek.  Tevékenységükről a bazpaktum.hu internetes oldalon tájékozódhatnak.

 

Török Dezső nyitotta meg a tanácskozást

Ezt követően dr. Piskóti István „marketing guru”, a Miskolci Egyetem intézet igazgatója tartott előadást a marketingről, ezen belül is település marketing sajátosságairól.   A lényeg összefoglalva: „jó helyet kell csinálni és megismertetni.”  Az igazgató után gyakorlati szakemberek szóltak konkrét témákról.

Dr. Piskóti István vezette be az érdeklődőket a marketing rejtelmeibe

 

 

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó