Emma napja van. | 2024.04.19

Mama-baba otthont adtak át Tolcsván

2019-01-10 18:45:00

Öt mamát és öt babát fogad be a görögkatolikus egyház fenntartásában lévő, és a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézményhez tartozó Szent Tekla anyás csecsemőotthon, amelyet csütörtökön adtak át Tolcsván.

    A rendezvényen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról szólt, hogy még 2010-ben sok szakember  kérte a kormánytól, az egyházaktól, hogy segítsék eddigi munkájukat. Az eltelt évek során ennek eredményeként egyre több rászoruló került ilyen családközeli intézménybe - mondta. 
    Soltész Miklós beszélt arról is, hogy a társadalom, a családközeli intézmények hatalmas segítséget tudnak adni mamának és babának egyaránt. "Azt valljuk, hogy csak nyugodt, derűs, szeretetteljes légkörben felnövekvő gyermekekből válnak boldog, kiegyensúlyozott, a világra nyitott, érdeklődő, önállóan gondolkodni tudó emberek" - tette hozzá.
    Az egyházak ebbe a segítő tevékenységbe a korábbiaknál is jobban bekapcsolódtak, mert a neveléshez nemcsak anyagiak kellenek, nemcsak a megélhetés, a tanítás a szükséges, hanem a lelkek megerősítése, az ápolás, a gondoskodás is - hangoztatta az államtitkár.
    Az anyaotthonok legfőbb küldtetése egy egyház tanításával összhangban az élet szolgálata, a születendő és megszületett gyermekek  jobb életesélyeinek megteremtése, hogy a  gyermekek ne kerüljenek az ellehetetlenült   életkörülmények miatt nevelőszülőkhöz, vagy utcára - mondta Soltész Miklós. 
    A kevesebb, mint másfél év alatt elkészült tolcsvai otthon megépítését a kormány 85 millió forinttal támogatta.
    Az otthont átadása előtt Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke mondott homéliát, majd megáldotta az épületet, a szobákat.