Emma napja van. | 2024.04.19

Brüsszeli robbantások - Egy volt terrorista ellopott egy merevlemezt az áldozatok boncolási jelentéseivel

2019-01-10 13:35:42

Eljárást indítottak a belga hatóságok az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egy korábbi harcosa ellen, aki a vádak szerint a többi között egy olyan merevlemezt is ellopott, amely a 2016-os brüsszeli robbantások áldozatainak boncolási jegyzőkönyveit tartalmazta. A férfi valószínűleg nem tudta, hogy mi van az adattárolón - jelentette a helyi sajtó csütörtökön.

A gyanúsítottnak, a 27 éves Illias Khayarinak múlt héten meg kellett jelennie egy találkozón a feltételes szabadlábra helyezésével kapcsolatban, és az épületből kifelé több tárgyat is ellophatott az ügyészség orvosszakértőinek részlegén, köztük a terrortámadások áldozatainak boncolási jelentéseit tartalmazó merevlemezt - írta a Le Soir című napilap.
A férfit néhány nappal később őrizetbe vették, majd letartóztatták, ő azonban tagadja a lopást.
Az ellopott tárgyakat egyelőre nem találták meg, a nyomozók szerint azonban nincsenek arra utaló jelek, hogy a tettes kifejezetten az adattárolóra utazott, nagy valószínűséggel nem is tudta, hogy mit tartalmaz.
A korábban Szíriában harcoló, majd Belgiumba visszatért Illias Khayarit öt év börtönbüntetésre ítélték terrorszervezetben való részvétel miatt, nagyjából két és fél év után viszont feltételes szabadlábra helyezték, annak ellenére, hogy egy lehallgatott telefonbeszélgetésben korábban arról beszélt, hogy lefejezett egy embert a közel-keleti országban.
Khayari ügyvédje szerint a hatóságok pusztán azért vádolják védencét, mert a lopás idején ő is az épületben tartózkodott. Rámutatott: ügyfele a börtönbüntetését követően több képzésen is részt vett, munkát talált, megházasodott, hamarosan gyereke születik, nem lett volna semmi oka elkövetni a bűncselekményt.
Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson hajtottak végre 2016. március 22-én terrortámadást, melyben 32-en meghaltak és 340-en megsebesültek. A robbantások elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó