Auguszta napja van. | 2024.03.29

Tüntetők élő interjú közben nácinak neveztek egy EU-párti képviselőt - FRISSÍTETT

2019-01-08 13:26:58

Nácinak nevezték Brexit-párti tüntetők a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik alsóházi képviselőjét, aki EU-párti álláspontjáról közismert. Kedden az alsóház többtucatnyi képviselője a Scotland Yard főparancsnokához intézett közös levélben kérte számon a rendőrségi fellépés elmaradását.

    Anna Soubry a BBC közszolgálati brit médiatársaság hírtelevíziójának adott interjút hétfő este, a parlament épületével szemközti College Green parkban felállított, fedett, de nyitott oldalú kihelyezett stúdióban. Éppen arról beszélt, hogy a kormánynak milyen lehetőségei lennének, ha a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodást az alsóház a jövő héten esedékes szavazáson elvetné, amikor a tüntetők csoportja "Soubry is a Nazi" skandálásba kezdett a stúdióemelvény közelében.
    Az élő közvetítésben jól hallható kiabálást a képviselő egy ideig figyelmen kívül hagyta, majd mondat közben, visszafogottan, mosolyogva közölte: kifogásai vannak az ellen, hogy nácinak nevezzék.
    Hozzátette: elképesztőnek tartja a történteket. "Ez lett az országunkból" - mondta.
    A riporter elnézést kért, és az interjú ezután folytatódott, de amikor Anna Soubry vissza akart térni a parlamentbe, a tüntetők körbevették, a törvényhozási épület bejáratáig kísérték és közvetlen közelről kiabáltak felé sértéseket, trágárságokat, miközben az incidenst többen közülük telefonjukon rögzítették.
    A parlamentet őrző rendőrök nem léptek közbe.
    Anna Soubry később bírálta a rendőrséget az intézkedés elmaradásáért. A Scotland Yard hétfő este bejelentette: vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy történt-e bűncselekmény.
    Kedden azonban 55 alsóházi képviselő személyesen a londoni rendőrség főparancsnokához, Cressida Dickhez intézett közös levelet, súlyos aggályuknak hangot adva a parlament körüli közrend és biztonság romlása miatt.
    A kormánypárti és ellenzéki, Brexit- és EU-párti képviselők által egyaránt aláírt levél szerint az elmúlt hónapok békés és nyugodt tiltakozásai "csúf elemmel" egészültek ki, miután "szélsőségesen jobboldali kötődésű emberek" is megjelentek a környéken, és mind gyakrabban megfélemlítő, potenciálisan törvénysértő cselekményeket követnek el képviselők, újságírók, aktivisták és járókelők ellen.
    A levél szerzői szerint úgy tűnik, hogy a rendőrségnek és az illetékes hatóságoknak nincsenek összehangolt válaszintézkedéseik a jelenségre.
    Kedden a Downing Street is alig burkoltan a rendőrségi fellépés szükségességére utalt. A kormányfői hivatal szóvivője elfogadhatatlannak nevezte a történteket és kijelentette: vannak törvények a közrendet megsértők, a másokat fenyegetők megfékezésére.   
    Az alsóházban folyó hétfő esti vitán az ellenzéki Munkáspárt egyik képviselőnője, Mary Creagh is felvetette a történteteket, kijelentve: korántsem elszigetelt esetről van szó, és az incidenssel kapcsolatban felidézte Jo Cox néhai munkáspárti képviselőnő meggyilkolását.
    A kétgyermekes, 41 éves képviselőnőt 2016. június 16-án, egy héttel a brit EU-tagságról tartott - a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos győzelmével végződött - népszavazás előtt ölte meg három lövéssel és többtucatnyi késszúrással egy magányos gyilkos, Thomas Mair, akit még abban az évben tényleges életfogytiglani börtönre ítéltek.
    Az ítélet indoklása szerint Mair politikai gyilkosságot követett el, és cselekedetét rasszista, újnáci, fehér felsőbbrendűséget hirdető erőszakos eszmék is motiválták.
    Jo Cox az EU-tagságot pártoló kampánycsoport egyik legaktívabb tagja volt a népszavazás előtt, emellett kampányolt a szíriai menekültek nagy-britanniai befogadásáért is.
    Anna Soubry a Konzervatív Párt frakcióján belül szintén az EU-párti tábor egyik legismertebb szószólója, és aktívan kampányol a brit EU-tagságról szóló újabb népszavazás kiírásáért.