Emma napja van. | 2024.04.19

Századvég: határozottan zárkóznak fel a bérek az uniós átlaghoz

2019-01-03 20:05:00

A térségben a bérek emelkedése felülmúlja az uniós átlagot, ennek köszönhetően határozott bérfelzárkózási folyamat indult el a Századvég Alapítvány szerint.

    Csütörtöki közleményükben kiemelték, hogy 2017-ben a 10 százalékot meghaladó magyarországi bérnövekedés a második legnagyobb volt az EU-ban, miközben a közösség átlaga csupán 2,4 százalékot ért el. A tágabb összehasonlításból kiderül, hogy a nettó bérek az infláció hatását kiszűrve 2010 és 2018 között 38,1 százalékkal, a családi adókedvezményt is figyelembe véve több mint a 43 százalékkal nőttek, 2002 és 2010 között viszont csak 13,3 százalékkal - írták.
    Hangsúlyozták, hogy mindez összhangban áll más makrogazdasági mutatókkal, többek között a kiskereskedelmi forgalom és a lakossági megtakarítások jelentős 2018. évi bővülésével.
    A Századvég az elmúlt évek gazdasági növekedését is részben a béremelkedésnek tulajdonítja. Hozzájárult a kedvező folyamatokhoz a foglalkoztatás bővülése, a kereslet és kínálat viszonyának átrendeződése is, mivel ennek köszönhetően ma már sokszor a munkáltatók versenyeznek a munkavállalókért - hangsúlyozták. 2010-ben a 15-64 évesek mindössze 54,9 százalékának, 2018 novemberére viszont 69,7 százalékának volt munkája, a 67,7 százalékos uniós átlagot Magyarország már 2017-ben haladta meg - olvasható a közleményben.
    A Századvég szerint a tavalyi első 10 hónap 8,5 százalék körüli reálbér-növekedésével folytatódhat a 2017. évi bővülés, amely reálértékben meghaladta a 10 százalékot éves szinten.