Tivadar napja van. | 2024.04.20

Both Miklós: Az izgalmas üzenet hoz magas pontszámot

2018-12-04 13:45:00

Az izgalmas üzenet hozza a magas pontszámot. Általában azok a műsor legszebb pillanatai, amikor egy előadó váratlan pillanatokat okoz, bátorságot mutat akár szerzőként, akár előadóként - mondta Both Miklós, A Dal 2019 zsűritagja.

    A verseny 30-as mezőnyét hétfőn mutatták be.
    Az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsora közös adásában a kétszeres Fonogram-díjas zenész, dalszerző, népzenekutató arról beszélt, hogy A Dalban akkor tudnak érdekes dolgok születni, ha az előadó kitekint a meglévő ízlésvilágából.
    "A jövő évi versenyre változatos mezőny jött össze. Negyedik éve vagyok jelen a zsűriben, és azt látom, hogy egyre több stílus jelenik meg. A Dal korábban elsősorban a szórakoztató zenéket hozta, a rádiókat szolgálta ki, de egyre jobban megszólítja azokat a zenei rétegeket is, amelyek a sokkal inkább kreatív világból érkeznek. Ezek nincsenek benne annyira a mainstreamben, holott a leginkább izgalmas gondolatokat termelik ki" - fogalmazott Both Miklós.
    Mint kifejtette, A Dal 2019 30-as mezőnyében most is jelen lesznek a hazai popzene nagyon jó előadói, de mellettük egy sor underground zene vagy előadó fog szerepelni, ami kifejezetten izgalmassá fogja tenni a versenyt.
    "A Dal sok értelemben levált az Eurovízióról. Amellett, hogy a fődíj a kijutás a nemzetközi dalfesztiválra, évek óta keressük Magyarország dalát. Nemcsak azt nézzük, ki jut ki, hanem olyan területeket is be szeretnénk mutatni a zenei életből, ami nem feltétlenül közismert, viszont fontos, hogy figyelmet kapjon" - szögezte le a zsűritag.
    A zenész megemlítette, hogy a fődíj mellett jövőre is odaítélik A Dal felfedezettje, illetve a legjobb dalszöveg díját. Megjegyezte, hogy két korábbi győztes, Pápai Joci és az AWS nemcsak az itthoni, hanem a nemzetközi siker felé is elindultak, az AWS például nem tipikus rádióbarát zenekar létére lépett óriásit előre.
    A Dal 2019-ben is négy zsűritag lesz (Both Miklós mellett Dallos Bogi, Mező Misi és Nagy Feró), és a pontozásnál ugyanúgy a közönség az ötödik zsűritag, mint az elmúlt években.