Auguszta napja van. | 2024.03.29

Olasz vetítéssorozat az Urániában

2018-11-18 12:01:00

Filmtörténeti klasszikusokon és kortárs mozidarabokon keresztül ismerkedhetnek meg Olaszország tájaival, történeteivel az Uránia Nemzeti Filmszínházban november 21-én induló, Itáliai utazás című vetítéssorozat nézői.

    Az Uránia és a Budapesti Olasz Kultúrintézet közös sorozata kétheti gyakorisággal, tizenhárom alkalommal jelentkezik - közölte az MTI-vel a filmszínház.
    Mint felidézték: a sorozat előzménye a 2017/18-as évad nagy sikerű válogatása, a Római anzix volt, amely az olasz fővárosra koncentrált.
    Ezúttal a "csizma" eldugottabb szegleteibe kalauzolják el a nézőket: néhány észak-olasz város érintése mellett elsősorban a déli tartományokra - Campaniára, Pugliára, Basilicatára, Calabriára, Szardíniára és Szicíliára - összpontosítanak.
    Szicílába éppen a nyitófilm, Giuseppe Tornatore önéletrajzi ihletésű klasszikusa, a Cinema Paradiso révén juthatnak el a nézők. Campaniát egy másik klasszikus, Vittorio de Sica Házasság olasz módra című remeke idézi meg Sophia Lorennel és Marcello Mastroiannival a főszerepben.
    Puglia filmje a sorozatban egy tavalyi alkotás, a Disperata bárkája lesz, amely a címbéli falu olaszosan temperamentumos lakóival ismertet meg. A Basilicata parttól partig című vígjáték az olasz csizma "bokájánál" fekvő tartományba röpíti el a nézőket egy éppen újraszerveződő amatőr zenekar kalandjairól mesélve. Calabriába pedig az immár szintén klasszikusnak mondható A calabriai fiú című Comencini-filmmel jutnak el a nézők, egy olyan kisfiú történetén keresztül, aki a római olimpia hatására beleszeret a hosszútávfutásba.
    Lazio a helyszíne a sorozat két filmjének is: a Cannes-ban idén bemutatott és a legjobb férfi főszereplő díjával jutalmazott Dogman - Kutyák királya című alkotásnak és Alice Rohrwacher 2018-as csodabogár-történetének, a Szent és a farkasnak. Szardínia szigetére szintén egy egészen új mozifilm, A férfi, aki megvette a holdat című Paolo Zucca-komédia visz át.
    Velencét a Lux-díjas A lány és a költő, Toscanát a Paolo Virzi rendezte Toszkán szépség, a Vezúv vidékét pedig Ferzan Özpetek Fátyolos Nápoly című thrillerével járhatja be a közönség. Az északi tartományok közül Piemont került még be az Itáliai utazásba Valeria Bruni Tedeschi színész-rendező Kastély Olaszországban című "kapuzárási komédiájával".
    Szerepel a válogatásban a széria címadó darabja, Roberto Rossellini Itáliai utazás című 1953-as filmje is - főszereplők: Ingrid Bergman és George Sanders -, amelyben a külföldi utazó szemével lehet rácsodálkozni a dél-olasz kultúrára.
    A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal mutatják be. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló vetítések előtt meghívott vendégek, irodalmárok, filmtörténészek, az olasz kultúra jó ismerői avatják be a közönséget a filmek és a megjelenő tájak titkaiba.