Gedeon napja van. | 2024.03.28

LÜ: a magyar ügyészség az uniós átlagnál nagyobb arányban emel vádat az OLAF ajánlásai nyomán

2018-11-16 12:45:00

A magyar ügyészség az uniós átlagot meghaladó arányban emel vádat az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlásai nyomán - közölte a Legfőbb Ügyészség (LÜ) pénteken az MTI-vel.

    "Az OLAF eddigi összesen 38 igazságügyi ajánlása, 4 jelzése és 1 zárójelentése nyomán minden esetben elrendelt nyomozások eredménye - a vádak és a megszüntetések jelenlegi 52,4 százalékos aránya - meghaladja a 42 százalékos uniós átlagot" - áll a LÜ közleményében.
    A 2016. évi OLAF-jelentés szerint az uniós átlag 44 százalék, míg a 2017-es jelentés szerint 42 százalék volt. Utóbbiban az áll, hogy a vádemelések aránya például Németországban 21 százalék, Ausztriában 29 százalék, Szlovákiában 18 százalék, Romániában 33 százalék, Írországban és Finnországban pedig 0 százalék.
    Az eddigi tíz vádemelés nyomán eddig két jogerős és egy nem jogerős elmarasztaló ítéletet hozott a bíróság. Egy ügyben feltételes ügyészi felfüggesztésről döntött az ügyészség, ami szintén a büntetőjogi felelősség megállapítását jelenti, tíz ügy pedig megszüntetéssel zárult. A többi ügyben jelenleg is tart a nyomozás.
    Polt Péter legfőbb ügyész Ingeborg Gräßlénak, az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elnökének 2018. március 22-én írt levelében összefoglalta az OLAF igazságügyi ajánlásai nyomán indult büntetőügyeket és azok addigi eredményeit. A levél az ügyészség honlapján az alábbi címen olvasható: http://ugyeszseg.hu/dr-polt-peter-legfobb-ugyesz-levele-ingeborg-grasle-asszonynak-az-europai-parlament-koltsegvetesi-ellenorzo-bizottsaga-elnokenek/.
    A levélben részletezett ügyek közül a vesztegetés miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen a 4-es metró beruházása kapcsán indult ügyben a gyanúsítottak száma ötre nőtt.
    A levél óta két új OLAF-ajánlás érkezett az LÜ-höz, ezek nyomán érdemi intézkedés történt. Az Országos Roma Önkormányzat "Híd a munka világába" programja ügyében tett ajánlást a már folyamatban lévő, a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztálya által költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt folytatott nyomozásban értékelték. A másik ajánlás egy közhasznú gazdasági társaságot érintően tárt fel költségvetési csalás gyanújára utaló szabálytalanságot. A Fővárosi Főügyészség augusztus 17-én rendelt el a nyomozást. Mindkét nyomozás felderítési szakban van.
    A március 22-e óta befejezett ügyek közül az egyikben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség november 15-én három ember - egy anya és két lánya - ellen emelt vádat hűtőházak építésével kapcsolatban, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmény miatt. Egy másik ügyben a nyomozást követően a Fővárosi Főügyészség szeptember 26-án az ügyben kihallgatott gyanúsítottal (a brüsszeli székhelyű Európai Gazdasági és Szociális Bizottság volt magyar póttagjával szemben) a büntetőeljárást 2 év 6 hónap időtartamra feltételesen felfüggesztette.
    Az OLAF-nak a magyarországi közvilágítási projektekkel kapcsolatos ajánlását január 8-án kapta meg az LÜ, amely azt az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Pest Megyei Főügyészségnek továbbította. Ott az ügyben január 22-én nyomozást rendeltek el különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt. A nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda október 26-án bűncselekmény hiányában megszüntette.
    Az OLAF ajánlása nyomán a Fővárosi Főügyészség települési önkormányzatok építési beruházásaival és közbeszerzési tanácsadásaival kapcsolatosan különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt 2015. július 6-án rendelt el nyomozást, amelynek teljesítésével a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztályát bízta meg. A nyomozást június 29-én megszüntették, mert bűncselekmény nem volt megállapítható - áll a közleményben.