Auguszta napja van. | 2024.03.29

Nemzeti konzultáció - Novák: a fiatalok önálló életkezdésének támogatását tervezi a kormány

2018-11-14 09:51:00

Ha a nemzeti konzultáción az emberek megerősítik szükségességét, lesz olyan támogatás, amely kifejezetten a fiatalok életkezdését segíti - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

    Novák Katalin elmondta, rákérdeznek arra: egyetértenek-e azzal az emberek, hogy nagyon nehéz önállóan elindulni, ekkor van szükség támogatásra, kezdőtőkére. Ha ebben megerősítést kapnak, meg kell találni a támogatás módját - szögezte le.
    Az államtitkár kedden jelentette be, hogy még az idén, december 1-jével megnyílik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsön igénylésének lehetősége a kétgyermekes családok számára. Közölte azt is, hogy a háromgyerekes családok ugyancsak december 1-jétől igényelhetik az 5 millió forinttal megemelt, összesen 15 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt.
    Novák Katalin ennek kapcsán az M1-en elmondta, ez a program bevált. Csaknem 400 ezer emberen tudtak segíteni mostanáig, és sok az érdeklődő.
    Arról is beszélt, hogy jelenleg valaki vagy ápolási díjat vagy családtámogatást kap, amelyik a nagyobb összeg. Ha a parlament megszavazza az ezzel kapcsolatos módosítást, akkor a gyermekek otthoni ápolása után mindenki egységesen 100 ezer forintot fog kapni. Ha pedig van a családban még egy gyermek, utána megkapja a családtámogatást.
    A gyermekek otthongondozási díja (gyod) összegét 2022-ig - további három lépésben - az akkori minimálbér összegére emelik. Emellett 2022-ig - szintén több lépésben - összesen 30 százalékkal emelik azoknak a támogatását is, akik nem gyermekeikről, hanem más hozzátartozójukról gondoskodnak.