Jónás, Renátó napja van. | 2018.11.12 | MNB középárfolyam:

Fidesz: tulajdonos- és gazdabarát megoldást dolgoznak ki a fúrt kutak bejelentésére

2018-11-08 17:28

A Fidesz azt szeretné, ha tulajdonos- és gazdabarát megoldás érvényesülhetne a fúrt kutak bejelentésénél, ezt szolgálja az Országgyűlés előtt lévő törvénymódosítás is, amelyet várhatóan december első hetében fogadnak el. 

        Font Sándor, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a határidő két évvel, 2020. december 31-ig történő meghosszabbítását a Fidesz és a kormány is támogatja.

        Hozzátette: a módosítás két év toleranciát jelent az érintettek számára. 
    Kitért arra is, hogy a jogalkotó feladata még az eljárási rend tisztázása, azaz, hogy mit kell pontosan tenniük 2020. december 31-ig az ilyen kutak tulajdonosainak. Jelezte, a vonatkozó egyeztetéseket megkezdték.
        Font Sándor megjegyezte: tudomásul veszik és értik Áder János, köztársasági elnök felvetéseit, és az Alkotmánybíróság döntését sem hagyhatják figyelmen kívül, ugyanakkor leginkább a gazdák, a fúrt kutak tulajdonosainak érdekeit szeretnék szem előtt tartani.  
        Az az álláspontjuk, ha bármilyen díjkötelezettséget rónak ki a bejelentéshez kapcsolódva, akkor ezeket a kutakat nem fogják a tulajdonosok bejelenteni, és nem érik el az eredeti cél, hogy megtudják, hány ilyen kút létezik Magyarországon. A legérzékenyebb vízbázisok védelme érdekében erre az információra ugyanakkor a további jogalkotáshoz szükség van - rögzítette a kormánypárti képviselő.
         Hangsúlyozta: amíg az eljárásrendet tisztázó jogszabály nem jelenik meg, addig a tulajdonosoknak semmilyen kötelezettsége nincs. Az eljárási rendet várhatóan a jövő tavaszi jogalkotási időszakban határozzák meg - jelezte Font Sándor. 
        Az agrártárca október 20-án közölte az MTI-vel, hogy meghosszabbítanák a fúrt kutak bejelentésének december 31-ig tartó türelmi idejét az Országgyűlésnek benyújtott kormányjavaslat. A javaslat értelmében mentesül a vízgazdálkodási bírság alól, aki 2020. december 31-ig kérelmezi az engedély nélkül, vagy engedélytől eltérően létesített vagy üzemeltet felszín alatti vízkivételt biztosító vízi létesítményt. 
    A türelmi idő meghosszabbítása a házi vízigényt kielégítő és a mezőgazdasági öntözési célú fúrt kutakra egyaránt vonatkozik. A legalizált mezőgazdasági hasznosítású kutak tulajdonosai uniós vidékfejlesztési pályázatokon is indulhatnak - írták.