Emma napja van. | 2024.04.19

Handó: a magyar bíróságok élen járnak a digitalizációban

2018-11-07 18:23:00

A magyar bírósági szervezet az európai unió országai között élen jár a digitalizáció terén - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerdán a Szekszárdi Törvényszéken.

    Handó Tünde a legújabb bírósági digitális fejlesztéseket bemutató rendezvénysorozat első állomásán az Európai Tanács és az Európai Bizottság felmérésére utalva hozzátette: az igazságügyi eredménytábla szerint a magyar bíróságok az unió 28 tagállamát tekintve az első három között vannak a digitalizációban.
    Ez jó eredmény, különösen annak fényében, hogy az elektronikus eljárás 2011-ben még csak a cégbíróságokon működött, ma már szinte minden ügyszakban megvan rá a lehetőség - jegyezte meg.
    Az OBH elnöke a fejlesztések közül kiemelte a Digitális bíróság elnevezésű projektet, illetve a Via video programot, amely a távmeghallgatást teszi lehetővé a bíróságok számára.
    Csullag Józsefné, a Szekszárdi Törvényszék elnöke ismertette: a két és fél milliárd forint értékű Digitális bíróság projekt lehetővé teszi a bírósági iratokhoz, határozatokhoz és a közhiteles nyilvántartáshoz való hatékonyabb hozzáférést. Az ügyfelek így személyes megjelenés nélkül, online is hozzáférhetnek folyamatban lévő ügyükkel kapcsolatos információkhoz.
    A Széchenyi 2020 program támogatásával, 2019 júniusában záruló fejlesztéseknek köszönhetően létrejön az úgynevezett e-akta, amely a bírósági iratok digitalizált változatát tartalmazza majd, és hamarosan egy korszerű, jól kereshető határozattár is elérhető lesz a bíróságok honlapján.
    A Szekszárdi Törvényszék digitális nyílt napján bemutatták a beszédfelismerő szoftver alkalmazását, a távmeghallgatási rendszer előnyeit, és az ügyfélcentrumok működését.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó