Csongor napja van. | 2024.04.16

A búcsúzó nemzeti hős bravúrja Raonic ellen

2018-10-23 10:15:00

Nagy bravúrral jutott be a második fordulóba búcsúversenyén Jürgen Melzer a 2,2 millió euró (694 millió forint) összdíjazású bécsi keménypályás férfi tenisztornán.

    A 37 éves játékos valóságos nemzeti hősnek számít Ausztriában, 2009-ben és 2010-ben megnyerte a bécsi versenyt, három Grand Slam-trófeát gyűjtött párosban és vegyespárosban, emellett 2010-ben az év sportolójává választották hazájában.
    A tavalyi, budapesti challenger-torna döntőjében éppen Fucsovics Mártont legyőző Melzer az utóbbi egy évben könyöksérülés miatt már alig teniszezett, és a Stadthalléban 43. alkalommal sorra kerülő verseny előtt bejelentette, hogy - legalábbis egyesben - ezután befejezi pályafutását. A szervezők szabadkártyával tisztelegtek "életműve" előtt, mivel a világanglista 426-odikjaként el sem indulhatott volna kedvenc tornáján.
    Ehhez képest a veterán játékos hétfőn késő este időnként fantasztikus ütéseket bemutatva 7:6 (8-6), 7:5-re megverte a 404 hellyel előtte álló - és tíz évvel fiatalabb - Milos Raonicot. 
    A kanadai szervakirály elleni, 1 óra 39 perces mérkőzés után Melzer meghatottan nyilatkozott. "Meg akarom még utoljára mutatni, hogy mit tudok, és éreztem, hogy van esélyem Milos ellen. (...) Nem volt csúcsformában, de az adogatásai így is félelmetesek voltak. Örülök, hogy még egy meccs vár rám" - mondta.
    Melzerre a nyolcaddöntőben még keményebb ellenfél vár az ATP-rangsorban nyolcadik dél-afrikai Kevin Anderson személyében, aki meccslabdát hárítva nyert a georgiai Nikoloz Baszilasvili ellen.