Emma napja van. | 2024.04.19

PM: hamarosan a kormány elé kerül a nemzeti versenyképességi stratégia

2018-10-08 16:15:00

Hamarosan a kormány elé kerül a legfontosabb kitörési pontokat is tartalmazó nemzeti versenyképességi stratégia - emelte ki Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén hétfőn a Pénzügyminisztérium (PM) tájékoztatása szerint.

    A tárca közleménye szerint a pénzügyminiszter elmondta: elkészítették a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Magyar Kereskedelmi és Ipari Kamara (MKIK), valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) korábbi versenyképességi javaslatait figyelembe véve azt a munkaanyagot, amely alapján konkrét intézkedésekre tehetnek javaslatot Magyarország helyzetének javításáért.
    Varga Mihály kifejtette: az ülésen megtárgyalt dokumentum a részletes makrogazdasági elemzés mellett nyolc területen foglalta össze azokat a javaslatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy alapvető változások történjenek Magyarország versenyképességét illetően. Mint mondta: az adózás, a közszféra, a közigazgatás, az egészségügy, az oktatás, az infrastruktúra, ezen belül a közlekedés, illetve az energiaágazat, a vállalati innováció és a foglalkoztatás működését vizsgálva átfogó stratégia előkészítésére tettek javaslatot a tanács tagjai.
    A magyar gazdaság 2013 óta tartósan növekszik, ma már 4 és 5 százalék közötti ütemben bővül - emelte ki Varga Mihály, hozzátéve, hogy azt a lemaradást azonban nehéz ledolgozni, amelyet a 2000-es évek közepét jellemző elhibázott gazdaságpolitika okozott.
    "Ma már a magas ütemű növekedés fenntartása a legfontosabb feladat, ehhez pedig arra van szükség, hogy Magyarország versenyképességi helyzetén javítsunk" - tette hozzá a miniszter. Úgy fogalmazott: ehhez az kell, hogy a kormány a megalapozott stratégia és cselekvési terv elfogadását követően meghozza a szükséges intézkedéseket.
    Varga Mihály szólt arról is, hogy tanács ülésén a tagok véleményét és észrevételeit hallgatták meg az előkészített dokumentumról, amelyeket figyelembe vesznek.