Andrea napja van. | 2024.04.18

Csak két jelölt szerzett mandátumot a szenátusi választás első fordulójában Csehországban

2018-10-07 08:42:00

Csak két jelölt szerzett szenátori mandátumot a részleges szenátusi választás hétvégi első fordulójában Csehországban. 

    A 81 tagú parlamenti felsőház egyharmadáért, tehát 27 szenátori mandátumért folytatott küzdelemben a szavazatok összesítésének nem hivatalos, szombat esti eredménye alapján két jelölt, Jirí Cunek, a közép-morvaországi Zlín régió elöljárója, valamint Jirí Drahos akadémikus kapott a győzelemhez szükséges több mint 50 százalékos támogatást. 
    Jirí Cunek a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL), Jirí Drahos pedig a KDU-CSL, Polgármesterek és Függetlenek (STAN), valamint a TOP 09 párt közös jelöltje volt. 
    Az egy hét múlva sorra kerülő második fordulóban, ahová minden választási körzetből az első forduló két legsikeresebb jelöltje jutott, a kormányzó ANO mozgalomnak 11, a Polgári Demokratikus Pártnak (ODS) pedig 10 képviselője lesz. Több mint egytucatnyi pártnak és mozgalomnak csak néhány jelölje fog ringbe szállni október 12-én és 13-án. 
    A szenátusi választás első fordulója alapján valószínűnek tűnik, hogy a felsőházban már nem a Cseh Szociáldemokrata Pártnak (CSSD) lesz a legnagyobb frakciója, ami azt jelenti, hogy a párt elveszíti a testület elnöki tisztségét is. 
    Az ANO-CSSD kormánykoalíciónak a mostani eredmény szerint továbbra sem lesz többsége a felsőházban. 
    A szenátusi voksolással egy időben tartott helyi önkormányzati választásokon a mandátumok legnagyobb részét ismét a legkülönbözőbb helyi koalíciók szerezték meg. A pártok közül az ANO mozgalom, az ODS, valamint a KDU-CSL és a STAN szerepeltek a legjobban, míg a szociáldemokraták és a kommunisták meggyengültek. 
    Az ANO mozgalom, amely eddig Prágát vezette, a fővárosban most nagyot bukott, de a többi nagyvárosban győzött, illetve jelentősen megerősödött. 
    A szenátusi választáson a részvétel mintegy 47 százalék, míg a helyi önkormányzati választáson mintegy 45 százalék körül volt, ami mindkét esetben valamivel magasabb, mint az előző, 2014-es választáson.